HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövér László a Kossuth Rádióban hosszan beszélt a Borkai-ügyről, vagyis arról, hogy szerinte Borkai Zsolt szexbotránya semmi ahhoz képest, amiket Gyurcsány Ferenc és Horn Gyula tett a magyarok ellen.

Elsősorban Gyurcsány Ferenc kapott az interjúban: "a magyar politikai élet legaljához tartozik" - mondta róla Kövér.

Az MTI tudósítása szerint a házelnök a politikát érdekes műfajnak nevezve úgy fogalmazott: Borkai Zsoltnak "az egyébként magánbűnök körébe tartozó erkölcsi botlása" a politikában szemlátomást megbocsáthatatlan bűnnek tetszik, de Gyurcsány Ferencnek vagy Horn Gyulának a "nemzet ellen elkövetett bűneinek sorozata" szemlátomást a megbocsátható bűnök sorába tartozik.

Horn Gyuláról ezzel kapcsolatban azt mondta, nincs annál nagyobb bűne a rendszerváltozásnak, mint hogy négy évvel az első szabad választás után éppen "egy fegyverrel a saját népe ellen harcoló hazaárulót" jelölt az MSZP a miniszterelnöki székbe. A házelnök Horn Gyulát azonban "egy grál lovagnak, egy nemzeti hérosznak" nevezte Gyurcsány Ferenchez képest, akit "egy pitiáner, senkiházi nemzetárulónak" titulált.

A rádióműsor után Horn Gyula fia, dr. Horn Gyula az Indexnek elküldte reakcióját az apjáról elhangzott mondatok után. Ő sem fogta vissza magát:

Azt írja "a választási kudarc nyilvánvalóan Kövér házelnök úr fejébe szállt, s ennek lehet betudható, hogy különösen ízléstelen módon a berlini fal leomlásának 30. évfordulójának környékére időzítette Édesapám „hazaárulónak” bélyegzését. Köztudomású ugyanis, hogy Édesapám kulcsszerepet játszott a keletnémet menekültek kiengedésében, ami elindította azt a történelmi eseménysort, amelynek végpontját most ünnepeljük. Szerencsésebb tájakon az éppen kormányon levők elismeri az ellentétes politikai oldal történelmi érdemeit is, nálunk sajnos ehelyett a lejáratás és a történelem átírása dívik.”

„Azzal kapcsolatban pedig a magyar nemzet sorsáról demokratikus viták során dönteni hivatott magyar törvényhozást bőszült házmesteri vehemenciával és modorral regulába törni igyekvő Kövér házelnök úrnak kell a tükörbe nézve önmagával elszámolnia, hogy mennyire szilárd vajon az – az egykori lelkes KISZ titkári és MSZMP tagságra épülő - erkölcsi talapzat ahonnan ő az ítéleteit hirdeti.

Lehetséges lenne, hogy Kövér házelnök úr esetleg az 1980-as években – amikor szoros MSZMP kötelékben tevékenykedett - még nem hallott volna 1956-ról? Vajon az akkori állampárti elvtársaival folytatott beszélgetésekben is hazaárulózta a rendszert, vagy csak azóta lett ilyen bátor?

Meggyőződésem, hogy az ilyen nyilatkozatok csak mélyítik az árkokat, a méltatlan O1G és az Országgyűlést káromkodással lejárató hevületet, mert – és ezt szerintem még Kövér házelnök úr is tudja és érti - Édesapámat a mai napig sokan szeretik és tisztelik ebben az országban.” - írta le a véleményét az Indexnek Horn Gyula fia.

Dr. Horn Gyula azzal vádolta az Indexnek küldött levelében Kövér Lászlót, hogy egykor MSZMP-tag volt. Azonban a Parlament oldalán nyilvánosan hozzáférhető önéletrajza szerint Kövér nagyapja volt az MSZMP tagja, maga a házelnök csak az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének ifjúságkutató csoportjában dolgozott egykor.

Gyurcsány Ferenc egyébként csak ennyivel reagált Kövér László mondataira:

A Kövér nevű verbális terrorista szájára vett. Horn Gyulával kerültem egy mondatba. Nekem a megtiszteltetés:)

blikk.hu

Feltöltve: 2019.11.11.
Megnézve: 211

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra