HIRDETÉS
HIRDETÉS

A héten egymás után két este – hétfőn és kedden – is drónok miatt kellett teljes repülőtérzárat elrendelni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A Budapest Airport szerdai közleménye szerint a drónok a repülőtér több területét érintve a futópályákat és az irányítótornyot is megközelítették, szándékosan zavarták és veszélyeztették a légi közlekedést.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint hétfőn 23 percre kellett felfüggeszteni a forgalmat a drónészlelés miatt, másnap pedig több mint egy órán át tartózkodott két drón a repülőtér légterében. Emiatt bizonyos időszakokra részlegesen, 30 percre pedig teljesen fel kellett függeszteni a forgalmat. A repteret csak azután lehetett újra megnyitni a le- és felszálló forgalom előtt, miután az üzemeltető, a toronyirányítás és a hatóságok is megbizonyosodtak arról, hogy megszűnt a "repülésbiztonsági kockázat".

A HungaroControl szerint hétfőn három, kedden pedig öt érkező gépnek kellett megszakítania a repülőtér megközelítését, ezeket a járatokat a légiforgalmi irányítók várakozó légtérbe irányították. A léginavigációs szolgáltató csak hosszú várakoztatás után tudta biztonságosan le- és felszállítani a repülőgépeket. A súlyos incidensek az induló járatokat is érintették mindkét este. A repülőtér lezárásai miatt összesen 21 járat késett.

A HungaroControl januárban figyelmeztetett, hogy egy év alatt megnégyszereződött a szabálysértő drónreptetésekkel kapcsolatos bejelentések száma. 2018-ban több mint egy tucat repülőgép személyzete jelezte a HungaroControl légiforgalmi irányítóinak, hogy drónt láttak a gépek közelében.

index.hu

Feltöltve: 2019.10.16.
Megnézve: 283

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra