HIRDETÉS
HIRDETÉS

A napokban egész országot lázban tartó Borkai-ügy után nem kis várakozás övezte a Győrben szerveződő összellenzéki tüntetést. A hangulatot csak fokozta a kormány kaotikus kommunikációja arról, hogy vajon le kell-e mondania a győri polgármesternek vagy sem. A tüntetésen néhány száz (egyes becslések szerint ezres nagyságrendű) ember jelent meg, ami egyébként viszonylag nagy számnak számít, ugyanis Győrben az utóbbi években nem sok olyan demonstráció volt, amely ennél nagyobb tömeget vonzott volna. A többség a nyugdíjas korosztályból került ki, de akadtak sörözgető fiatalok, és transzparensekkel vonuló középkorúak is.

A rendezvényen az összes olyan párt képviseltette magát, ami beállt Glázer Tímea ellenzéki polgármesterjelölt mögé. Még a Jobbik is felszólalt, függetlenül attól, hogy a helyi jobbikosok a botrány kirobbanása után nem sokkal kiléptek az összefogásból.

A Fideszbe belépők célja a "borkaizás" nem pedig az, hogy megváltoztassák az országot.

- mondta az elsőként felszólaló Fekete-Győr András. Ezen kívül Karácsony Gergelyhez hasonlóan ő is a "nincs két Fidesz" narratívát erősítette. A Momentum elnöke lemondásra szólította fel Borkai Zsoltot, és arra buzdította a jelenlévőket, hogy másnap Glázerre szavazzanak.

Fekete-Győrt az LMP-s Kendernai János követte, aki szerint tisztesség nélkül nem létezhet bizalom a választók és a politikus között. Ezután jött Szilágyi György jobbikos képviselő, akinek beszéde azonban megszakadt, ugyanis a Vadhajtások portál műpénisszel akciózó helyszíni tudósítója, Bede Zsolt "Szebb jövőt!" bekiabálással magára haragította a tüntetőket, akik emiatt kiabálni kezdtek vele. A veszekedés csak pár percig tartott, és nem ment át verekedésbe, bár ez nem sokon múlott. Bede végül odébbállt, és a rendőrsorfal mögül figyelte tovább az eseményt. A beszédét folytató Szilágyi arra kérte a tüntetőket, hogy próbáljanak meg minél több embert rávenni a szavazásra.

A következő felszólaló a győri születésű publicista, Gulyás Balázs volt, aki Petőfi "Dicsőséges nagyurak" című versével kezdte beszédét, majd beszédének folytatásában azt mondta: Borkai csak Cseszneken vagy Pornóapátiban lehetne polgármester. Szerinte az embereknek minden okuk megvan rá, hogy dühösek legyenek, de nem a szexuális botrány, hanem a lopás miatt, mert

Míg a kormánypárti politikusok a kokainban úszhatnak, addig a választóknak csak a krumpli jut.

Az ötödik beszédet Pollreisz Balázs az MSZP győri képviselője mondta, aki magát, mint Borkai ádáz ellenségét nevezte meg. Szerinte a polgármester kuplerájt csinált a városházából és méltatlan a városvezetésre. Pollreisz megköszönte, hogy az országos Jobbik elítélte azt a négy győri jobbikos képviselőt, akik kiléptek az ellenzéki összefogásból, és az előző felszólalókhoz hasonlóan ő is arra buzdította a szavazókat, hogy kard helyett tollal harcoljanak, és vasárnap szavazzanak Glázerre.

A következő felszólaló Rónai Sándor, a DK európai parlamenti képviselő volt, aki szerint Borkai-napok zajlanak országszerte. Beszédének fő eleme az volt, hogy az önkormányzatiság elsorvadt, és a vidéket Pestről, Orbán irodájából irányítják. Rónai Sándor szerint Orbán megüzente Tarlóssal, hogy

ha Borkai "valamilyen véletlen baleset folytán" megnyeri a választást, le kell majd mondania, és mást tesznek a helyére.

Így ha a győriek Borkaira szavaznak, nem dönthetnek ténylegesen arról, ki legyen a polgármesterük, mert vállalható Fideszes nem maradt a városban, és Budapestről ültetnek majd valakit a nyakukba.

Az utolsóként felszólaló Glázer Tímea polgármesterjelöltet a tömeg "Hajrá Timi!" skandálással fogadta. Szerinte 13 év után Borkai már csak veszíthet, akkor is, ha nyer. Nem fotózkodhat iskolamegnyitókon, nem állhat ki a város elé, nem beszélhet családról és összefogásról, mert számára ez a hajó elment. Glázer elmondása szerint nem háborúzni akar, hanem szövetségeket kovácsolni. Emellett megígérte, hogy bár családanyaként biztos nem olyan népszerű, mint egy olimpikon, ő nem fog szégyent hozni a városára. A polgármesterjelöltet a tüntetők ismét hajrázással búcsúztatták.

index.hu

Feltöltve: 2019.10.12.
Megnézve: 249

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra