HIRDETÉS
HIRDETÉS

Budapest — Vasárnap öt évre választunk polgármestereket és helyi képviselőket.

Több mint 55 ezer jelölt indul a választáson: közel hét és fél ezer polgármesterjelölt, 40,6 ezer egyéni képviselő-aspiráns és hétezer listán szerepelő várja voksainkat. A legtöbb jelölt függetlenként indul, több mint 38 ezren vannak, főként a kisebb településeken jellemző, hogy nincsenek a pártoknak jelöltjei. A legtöbben Hermánszegen szeretnének polgármesterek lenni, kilencen próbálkoznak a 246 fős szabolcsi településen. Négy településen jelöltek hiányában elmarad a választás, ezeken a helyeken legkorábban decemberben pótolhatják a voksolást.

Mikor, hol, miként?

Szavazni reggel hat és este hét óra között lehet a lakóhely szerinti szavazókörben, ami a választási értesítőben is szerepelt. Ha netán elkallódott volna, akkor a valasztas.hu-n is meg lehet nézni a voksolás pontos helyszínét. Aki időben kérte az átjelentkezését, az a tartózkodás helyén szavazhat. Fontos, hogy legyen nálunk fényképes személyazonosságot igazoló okmány (személyi, jogosítvány vagy útlevél), illetve lakcímkártya. Figyelni kell arra is, hogy ne lejárt igazolványt vigyünk magunkkal, mert azzal nem szavazhatunk. Szavazni tollal, a nekünk szimpatikus jelölt melletti rubrikában, két egymást metsző vonallal lehet.

Hány X-et kell rakni a lapokra?

A fővárosiak három szavazólapot kapnak: szavazhatnak a főpolgármester-jelöltre, kerületi polgármesterjelöltre és az egyéni képviselőre. A megyei jogú városok lakói csak két ívet kapnak, polgármesterre és egyéni jelöltekre voksolhatnak. A többi vidéki település lakói ugyancsak három szavazólappal találkoznak, mivel nekik megyei közgyűlés tagjaira is kell szavazniuk, mégpedig pártlistákra. A tízezer alatti lakosú településeken nincsenek egyéni kerületek, a képviselőket listáról kell választani: ahány képviselő lehet a településen (nagyságtól függően kettő és nyolc között), annyi jelölt mellé kell X-et rajzolni.

Mikor lesz eredmény?

Nem kell olyan sokat várni az eredményekre, mint a májusi EP-választás idején vagy a korábbi országgyűlési választásokon. Először a polgármesterekre leadott szavazatokat számlálják össze, és este 8–9 óra között a legtöbb helyen tudni lehet, hogy ki nyerte a választást. Azokban a szavazókörökben, ahol sok a nemzetiségi szavazó, ott azonban elhúzódhat a szavazatszámlálás, mert előbb szét kell válogatni a borítékokat a számlálóknak. Korábban ugyanis külön szavazókörben szavaztak a nemzetiségi névjegyzékbe felvett választók, most azonban együtt szavaznak a többiekkel. A Nemzeti Választási Iroda szerint 280 ezren szavazhatnak nemzetiségi jelöltekre.

blikk.hu

Feltöltve: 2019.10.11.
Megnézve: 1157

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra