HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövér László augusztus végén a Reformátusok szárszói konferenciáján azután a kérdés után, hogy van-e dolga egymással az egyháznak és a politikának, úgy okfejtett, hogy a lelkészek és plébánosok felelőssége is, hogy a hívek megfelelő pártra szavazzanak.

Sára Botond polgármester a keresztény értékek mentén, hagyományainkat tisztelve és mindig Józsefváros érdekeit szem előtt tartva dolgozik a kerületért. Személyiségével és elkötelezettségével sokat tesz a helyi közösségekért, és példamutatóan segíti erősödésüket az egyházakkal együttműködve. Nála jó kezekben van Józsefváros!

A méltató szavakhoz nem is kellett Sárának hozzáfűznie többet annál, mint, hogy:

Köszönöm a támogatást!

A plébános persze nem először áll ki kampányidőszakban a fideszes polgármester mellett: 2018-ban a helyi polgármester-választáson ugyanilyen szép idézetes képpel jelentkezett a polgármester, akkor is polgármesternek javasolta a plébános Sárát.

Tavaly július 8-án azért kellett időközi polgármester-választást kiírni Józsefvárosban, mert a fideszes Kocsis Mátét országgyűlési képviselővé választották, így összeférhetetlenség miatt 2018. április 17-i hatállyal lemondott a tisztségről. Kocsis egyébként 2009 novembere és 2018 áprilisa között töltötte be a polgármesteri tisztséget Budapest VIII. kerületében, ahol 2010-ben és 2014-ben is újraválasztották.

index.hu

Feltöltve: 2019.09.19.
Megnézve: 247

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra