HIRDETÉS
HIRDETÉS

Ha van legendás hely a Szigeten, ami a fesztivál hivatalos területén kívül esik, az a közeli Auchan hipermarket parkolója, ahol évek óta egyre több külföldi fedezi fel a magyarok mellett azt, milyen gazdaságosan be lehet indítani az esti bulihangulatot. Az áruház pedig ki is használja az érdeklődést az olcsó árak iránt:

„ALAPOZOO”

néven készültek fesztiválozó térrel a Sziget idejére, DJ-vel, babzsákokkal és hatalmas játékállatokkal. Ezen a területen viszont nem is a körülkerített fesztiválozó téren voltak a legtöbben, hanem inkább a fűben ülve, a fák tövében.

Látszik, hogy a magyarok a Sziget után most már a parkolóban is kisebbségbe kerültek a világ minden tájáról (de főleg Európából) érkezőkkel szemben. Voltak, akik a fesztivál idejére verődtek össze, mint egy társaság az Egyesült Királyságból, akik tőlünk tudták meg, hogy nem „óken”-nek, hanem „osan”-nak kell ejteni a hipermarket nevét. Egy lánycsapat Németországból jött másodjára a fesztiválra, főleg a hangulat miatt, ahogyan azok a felvidékiek is, akik Nagymegyerből érkeztek Óbudára, és azt állították, hogy

„A parkolóban a legjobb a buli”.

A placcon pedig nemcsak az áruház, de más cégek is kint vannak: cidert osztogatnak, vagy éppen bevásárlókocsi-versenyt rendeznek. A fesztivál ideje alatt több biztonsági őr dolgozik, de ők nem fogják ellenőrizni, ki fogyaszt a parkolóban alkoholt – az Auchan szerint ez a rendőrség feladata, akik büntethetnek is emiatt.

A jogszerű parkolóhasználatról szórólapokat is osztogatnak, vizet viszont nem fognak, azt majd az áruházban kell megvennie a látogatóknak akkor is, ha a hőhullám eléri Budapestet. (Az előrejelzések szerint a hétvégén brutális, akár 35-36 fokos hőség is lehet.)
Mindannyiunk ismer valakit a csapatból, így jöttünk kb. össze

Ezt már egy angol lány mondta a parkolós társaságáról, akikkel éppen kártyáztak. Van köztük, aki Baszkföldről, Amerikából, Portugáliából vagy egyenesen Új-Zélandról érkezett. A teljesen nemzetközi és teljesen vegyes csapat egészen jól működik szerinte, sőt, még maffiásat is játszanak a Sziget napjai alatt (a gyilkosos néven is ismert játékban két gyilkos ejti ki napról napra a játékosokat, egy seriffnek pedig meg kell állítania a bűnözőket).

A fesztiválon nemcsak az esti koncertekre kíváncsiak, de a napközben zajló programokra is, például a cirkuszi bemutatókra. Sőt, a pesti belvárosban is jártak már, ahol az angliai árak feléért tudnak kocsmázni – a fesztiválon belüli árszínvonal viszont már nekik is magas, inkább kint alapoznak.

Szintén fontos szempont volt egy holland csapatnál is az olcsó alkohol: ők az éppen csak szemerkélő eső elől a bevásárlókocsik lerakóhelyére kuckóztak be. „Az átlagéletkorunk 22,7 év”, tippelt határozottan egy srác, ami igen korrekt megoldásnak hangzott. Az egyik kedvencük a Franz Ferdinand, de ők éppen akkor játszottak, amikor rájuk találtunk a parkolóban.

„Látni akartuk őket, de sajnos eléggé berúgtunk.”

Rajtuk kívül még kíváncsiak a Foo Fightersre, Mura Masára és a fővárosra is. „Elmentünk egyébként megnézni a Parlamentet, ami nagyon-nagyon-nagyon nagy, de épp be volt zárva, szóval majd meglátogatjuk később újra, ha lement a Sziget.”

Élvezzük ezt az egészet, a zenét, az embereket

Voltak összeszokott fesztiválozók is, mint három huszonéves Békés megyéből, akiknél már alakult a hangulat a Szlovákiából hozott ízesített vodkával. Tavaly voltak EastFesten, idén pedig a Szigeten Macklemore-ra, Martin Garrixre és Andróra kiváncsiak.

„Nagyon félek attól, hogy egy poloskát egyszer megmérgezek egy szívószállal”, ezt pedig egy Krúbi-hasonmás mondta nekünk, aki barátaival egy sörpadon készült fel az estére. Budapestiek voltak, de a társaságról nem sokat tudtunk meg, a sráccal ellentétben:

Ott voltam, meg most itt, hát nem tudom, attól függ, mit hoz az este. Lehet, hogy pár óra múlva itt fogok ülni, vagy ott, sőt, lehet hogy magam mellett fogok kikötni

– elmélkedett tér és idő csapdájában, és szívesen mesélt volna még nekünk a társadalmi struktúrákról, a környezetszennyezés elleni forradalmi módszereiről vagy a matematika szépségeiről.

Három holland srác egy kempingszékből figyelte az eseményeket: „Tavaly is voltam, idén is vagyok, jövőre is leszek, minden évben jövök”, mondta egyikük, aki bor-energiaital kombóval alapozott. A háttérben ment éppen az egyik bevásárlókocsi-futam: aki ugyanis a szlalomos pályán a legrövidebb idő alatt végigmegy, egy üveg vodkát nyer. „Mi nem versenyzünk, túl nehezek vagyunk az ilyesmihez. Meg se mozdulna a kosár alattunk.”

A hely amúgy szerintük egész nyugis szokott lenni, ellentétben a tömeggel a Szigeten. Ed Sheeran szerdai koncertjére mentek volna szívesen, de annyi embert láttak a Nagyszínpad körül, hogy inkább kihagyták. „Tíz percbe telt öt méterrel tovább jutni, olyan tömeg volt. Voltak egészen agresszív arcok is.” Rajta kívül viszont várják még a héten Martin Garrix és Post Malone koncertjét is, „a többit nem nagyon ismerem, de majd meglátjuk. Azért vagyunk itt, hogy élvezzük ezt az egészet, a zenét, az embereket.”
Tegnap meghaltam hatszor, mert dolgoztam, reggeltől estig jegyes voltam

– mondta nekünk egy budapesti lány, aki most is meló után jött ide a parkolóba alapozni a barátnőivel. „Tök jó, annyi mindent adnak bent, egy csomó kóstoló van”, meséli az áruházban szerzett tapasztalatait. Nagyon királynak tartják a fesztivált is, Post Malone és Virtual Riot koncertjén pedig mindenképpen ott lesznek.

Az áruház egyébként a tavalyinál is nagyobb forgalomra számít, emiatt az óbudai Auchan meghosszabbított nyitvatartással is tervez: vasárnap a hétköznapi menetrendhez hasonlóan hajnal 5 órától este tízig lesznek nyitva. De aki már a napfelkeltéket is egy sörrel kezdené a parkolóban, annak várnia kell: mint a kommunikációs menedzser is elmondta,

a kerületi rendelettel összhangban a nyitvatartási időn belül 5:00–6:00 óra között alkoholt nem értékesítünk.

index.hu

Feltöltve: 2019.08.09.
Megnézve: 1716

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra