HIRDETÉS
HIRDETÉS

Itthon 2-1-re győzött a Ferencváros, a szerda esti visszavágót 3-2-re nyerte a bolgár Ludogorec ellen. 20 perc után már 2-0-ra vezetett a magyar futballbajnok, az ellenfél csak szépíteni tudott, kétszer. A máltai Valletta jön a következő selejtezőkörben.

A bolgárok három helyen változtattak a kezdőjükön az első meccshez képest, de a 166 meccsen 99 gólos csatárukat, Keserüt ezúttal sem tette a kezdőcsapatba az edzőjük. A Fradiban újra Priskin kapott lehetőséget kezdőcsatárként Lanzafame helyett.

A párharc az odavágó 2-1-es eredménye után folytatódott, a Ferencváros volt nyerő pozícióban.

Remekül indult a Fradi, Haratin már alig több mint egy perc után gólt fejelhetett volna, de a földről felpattanó labdát föléstukkolta az ötösről.

A Fradinak védekezésben semmi gondja nem akadt az első negyedórában, sőt, a 17. percben már vezetett a magyar csapat:

Zubkov szögletét ezúttal Haratin már a kapuba fejelte, 0-1.


Nem telt el öt perc, a vendégek abszolút kezükbe vették a továbbjutás lehetőségét, Skvarka első gólját szerezte az FTC-ben. Zubkov adta a gólpasszt ismét, a csatár éles szögből lőtt a jobb alsóba, 0-2.

A bolgároknak négy gól kellett volna a továbbjutáshoz, eldőlt, hosszabbítás nem lesz.

A meccs viszont még nem dőlt el, ezt Terziev fejesgólja jelezte a 24. percben, szépítettek a bolgárok. A középhátvédről egyszerűen lemaradt a védő, szépen csúsztatott a jobb alsóba, 1-2.

A meccs úgy lüktetett, mint tavasszal a Manchester City-Tottenham, ami 11 perc után állt 2-2-re a BL-ben. Nem sok tartotta, hogy itt ugyanez 30 percen belül történjen meg, a 27. percben Lovrencsics a tizenhatoson belül rántotta le a kiugró Swierczokot, a bíró befújta a jogos büntetőt.

A sértett szerencsére olyan nagyképű volt, hogy élet-halál helyzetben is

bevállalta a panenkás tizenegyeset, de olyan gyengén rúgta, hogy Dibusz felkelt a földről, és simán fölétolta a labdát.

Maradt a 2-1 a Fradi javára.

A Fradi valószínűleg aláírta volna a kezdés előtt, hogy szünetben 2-1-re vezessen, a gyorsan jött szépítés miatt volt kár egy kicsit. Az viszont biztatónak tűnt, hogy a Ludogorecnek a gólon kívül két Marcelinho-szabadrúgás volt a legnagyobb lehetősége, egyik sem talált kaput.

A szünetben beállt Keserü a Ludogorecbe.

A második félidő első másodperceiben Marcelinho akcióból lőtt mellé, az ellentámadásból

Tokmac belőtte a Fradi harmadik gólját.

A szélső szépen szaladt el a bal oldalon, jól tört be, a lövése durván megpattant, és bement, 1-3.

A bolgároknak újra 4 gól kellett a továbbjutáshoz.

Bő 20 percen át egyetlen helyzetük sem volt, a 69.-ben így is szépítettek. Heister egy rossz beadásba botlott bele, és lőtte a labdát a saját kapujába, öngól, 2-3.

A Ferencváros viszont játszhatott nyugodtan tovább, összesítésben 5-3-ra vezette a párharcot, három gólt kellett volna kapnia ahhoz, hogy kiessen.

Az öngól azért belendítette a hazaiakat, két szép Dibusz-védés között egy fejes nem sokkal kerülte el a magyar kaput, mindez a 76. percig.

A 81.-ben még az addiginál is reménytelenebb helyzetbe került a Ludogorec: Cosmin Moti csúnyán letalpalta Zubkovot, a bíró azonnal kiállította, 10 emberre fogyatkozott a bolgár csapat. (13. piroslapja volt a román védőnek karrierje során, érdekes, hogy még ezen a szinten futballozhat.)

A Ferencváros a maradék 10 percet simán lepörgette, és továbbjutott a BL-selejtezőn, a 2-1-es hazai meccs után a visszavágót 3-2-re nyerte meg idegenben, 5-3-mal lépett a következő körbe. 15 év után nyert BL-selejtezős párharcot a Fradi, a máltai Vallettával játszik a jövő héten.

A Ludogorecnél megemlegetik a magyar bajnokokat, egy éve a Videoton verte ki őket a BL-selejtezőkből.

index.hu

Feltöltve: 2019.07.17.
Megnézve: 1676

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra