HIRDETÉS
HIRDETÉS

Komoly anyagi károkat okozott a vasárnapi délutáni vihar több megyében. Az MTI összefoglalója szerint délután Bács-Kiskun és Pest megyébe, este pedig már Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe is riasztották őket kidőlt fák, lefújt tetőcserepek és leszakadt vezetékek miatt.

Közleményük szerint a szél által kicsavart és kidőlt fák, valamint leszakított elektromos vezetékek eltávolításához, lakóházak pincéjében és udvarán álló víz szívatásához, az eső miatt beázott falú házakhoz, villámcsapás miatt kigyulladt épületekhez riasztják a tűzoltókat, akik folyamatosan hárítják el a károkat.

Soltszentimrén például egy ház tetejéről fújta le a szél a cserepet, Bócsán több helyen is fák borultak az 54-es főútra, Nagybaracskán az úttestre szakadt az elektromos vezeték, míg Izsákon egy autóra, Felsőjáráson pedig egy házra dőlt egy fa. Pest megyében Tápiószeléről érkezett a legtöbb riasztás: a Jókai úton a villanyvezetékre, a település és Tápiógyörgye között pedig egy autó elé dőlt egy fa.

A keleti országrészben a viharos időjárás miatt több vonalon is fennakadások vannak a vonatközlekedésben vasárnap este - közölte a Mávinform az MTI-vel. A miskolci fővonalon Emőd és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomás között leszakadt a felsővezeték, a Szerencs-Nyíregyháza vonalon villámcsapás miatt nem működik a biztosítóberendezés, a záhonyi vonalon Püspökladány és Ebes között tartós felsővezetéki zárlat volt.

Az Időkép radarképe szerint egész délután heves zivatarok, villámlások voltak az ország egy részén, egy, a Balatontól és a fővárostól délre lévő délnyugat-északkelet irányú sávban. Kora délután főként a Pécs-Dunaújváros-Hatvan vonal mentén csapott le a zivatar, este az Alföldön és az Északi-középhegység előterében tombolnak viharok. Az OMSZ hat után első-, illetve másodfokú riasztást adott ki az ország középső és keleti felére is, zivatarok és felhőszakadás miatt.

A riasztást délután fél 1-kor adta ki a meteorológiai szolgálat, akkor azt írták, a déli óráktól "többfelé várható zivatar, leghamarabb egy DNy-ÉK-i tengely mentén (Dél-Dunántúl, Dunántúl keleti része, középső országrész, Észak-Magyarország). A későbbiekben délután, este a zivatarok várhatóan átterjednek más országrészek irányába (Alföld délkeleti része, illetve északnyugat) is".

A zivatarokhoz helyenként felhőszakadás,

jégeső (akár 2 cm-t meghaladó átmérő), illetve 60-70, egy-egy helyen 80-100 km/h-s szélrohamok társulhatnak.

Heves zivatarok kiemeltebb eséllyel az Alföldön, középső országrészben, Dél-Dunántúlon fordulhatnak elő a délutáni, kora esti órákban, de kialakulásukhoz máshol is elégségesek a feltételek, írta akkor az OMSZ.

index.hu

Feltöltve: 2019.06.16.
Megnézve: 1770

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra