HIRDETÉS
HIRDETÉS

Több mint százezer szimpatizánst várnak Aleksandar Vučić szerb elnök pénteki belgrádi nagygyűlésére, amelyet a szerb parlament előtt szerveznek meg. A környéket már az éjjel lezárták – írja az MTI a helyi sajtóra hivatkozva.

A nagygyűlésen Vučić mellett felszólal többek között Szijjártó Péter, hazánk külügyminisztere és Milorad Dodik, Bosznia-Hercegovina háromtagú államelnökségének soros, szerb tagja Ezen felül a több órásra tervezett rendezvényen több ismert szerb énekes és együttes is fellép. A Blic szerint már délután négytől elkezdődtek a koncertek, a beszédek hat után lesznek.
Szijjártó Péter: "Ha tőlünk függene, Szerbia már holnap az unió tagja lenne"

Szijjártó Péter egy 2017-es rendezvényhez hasonlóan, ismét szerbül szólt az összegyűlt emberekhez. A két szöveget összevetve, nem ez az egyetlen hasonlóság. Az MTI szerint a mostani beszédében a következőket mondta:

"Néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy a magyar külügyminiszter a szerb kormánypárt kampányrendezvényén vegyen részt. 2017-es Magyar Nemzet cikk szerint már akkor is elsütötte, amikor azt mondta, hogy "Ha néhány évvel ezelőtt egy szerb elnökjelölt a magyar külügyminisztert hívta volna meg a kampánygyűlésre, minden bizonnyal azt gondolták volna róla, hogy elment a józan esze."
"Ma már elmondhatjuk, hogy a szerbek és a magyarok barátok, sőt a két ország kapcsolata még soha nem volt olyan jó, mint most.
Szijjártó Péter szerint Közép-Európa egyre erősödik. Ez pedigannak köszönhető, hogy a kormányok a saját nemzeti politikájukat folytatják.
Biztos abban, hogy a magyarok és a szerbek a jövőben nagy dolgokra lesznek képesek együtt, mert biztos értékekre épül mindkét ország vezetése.
Szijjártó szerint a magyarok nagyon becsülik Aleksandar Vucic szerb elnököt, különösen azért, mert a vajdasági magyar közösségre energiaforrásként tekint, és hogy “minden szomszédunk közül Szerbia biztosítja a legtöbb kisebbségi jogot a magyar nemzeti közösségnek". Ez 2017-ben így szólt: "A magyarok és szerbek közötti történelmi barátság létrehozása nagymértékben Aleksandar Vucic érdeme. Nagyon becsüljük mindazt, amit önök az utóbbi időben az itt élő magyarokért tettek. A vajdasági magyarok számára biztosított jogok és lehetőségek igazán elérik az európai standardokat. "
Magyarország is hasonlóképpen bánik a szerb kisebbséggel, támogatja, és arra buzdítja a magyarországi szerbeket, hogy éljék meg szerb identitásukat, ápolják hagyományaikat, mert az Magyarországot is gazdagabbá teszi.
Szijjártó kitért Szerbia európai uniós csatlakozásának nehézkes folyamatára is, szerinte Szerbia megérdemli, hogy mihamarabb az Európai Unió tagjává váljon. "Ha tőlünk függne, Szerbia már holnap az unió tagja lenne"

December óta tüntetnek Vučić ellen

A mostani kormánypárti tüntetés előzménye, hogy Szerbiában december óta minden héten több városban is Vučić elnök és kormánya, a Szerb Haladó Párt (SNS) ellen szerveznek tüntetéseket. A Slobodan Milošević hatalmát megdöntő tüntetések óta nem volt olyan nagy utcai tiltakozássorozat Szerbiában, mint amilyennel január óta néz szembe a szerbiai vezetés. Az ország 50 városára kiterjedő, főként a hétvégéken erős, olykor több tízezres, általában néhány ezres tüntetések többnyire békésen zajlottak, de március közepén a tüntetők behatoltak a szerb közszolgálati televízióba.

A múlt szombati tüntetésen az ellenzék egy hetet adott a kormánynak, hogy elkezdődjenek a tárgyalások. Az ellenzéki szövetség, az SzS tárgyalni akar a szabad és tisztességes választásokról, az elektronikus médiát szabályzó testület összetételéről, a közmédia új vezetéséről. A belügyminiszter szerint az ellenzéki követelések nevetségesek.

Vučić is utcára szólította híveit

Az ellenzéki mozgósításra válaszul az elnök is utcára szólította támogatóit, bejelentve, hogy az április 19-re meghirdetett belgrádi nagygyűlésén 12-15-ször többen lesznek, mint bármelyik eddigi ellenzéki megmozduláson. Vučić azt mondta, ez lesz az utóbbi ötven év legnagyobb demonstrációja az országban.

A szerb államfő néhány hónapja kezdett bele a Szerbia jövője elnevezésű országjárásába, amelynek csúcspontja a belgrádi nagygyűlés lesz, ami egy, a magyar Békemenethez hasonlóan abszurd, a regnáló kormány melletti tüntetés. A rendezvényeken Vučić a meglátogatott régió fejlesztéséről, illetve az egész országot érintő gondok megoldásáról beszélt, a mostani gyűlés célja az, hogy megmutassa az ellenzéknek: Vučić támogatottsága továbbra is töretlen.

Ennek érdekében pedig mozgósította teljes pártapparátusát, és a Szerb Haladó Párt minden irodája több tucat autóbuszt megtöltő szimpatizánst küld a péntek délutáni rendezvényre. A koszovói rendőrség péntek reggeli közleménye szerint Koszovó területéről összesen 17 autóbusz indult Belgrádba. A Magyar Szó szerint a koszovói albán rendőrség megállított koszovói szerbeket szállító buszokat, ugyanis gondok voltak a buszok papírjaival.

A rendőrség szerint több mint százezer emberre lehet számítani Belgrádban, ezért a nagygyűlésre kijelölt környéket már csütörtök késő este lezárták, pénteken pedig várhatóan több órára megbénul a szerb főváros közlekedése.

index.hu

Feltöltve: 2019.04.19.
Megnézve: 1565

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra