HIRDETÉS
HIRDETÉS

2020 szeptemberében a mostani szakgimnáziumok ötéves technikummá, a szakközépiskolák pedig hároméves szakképző iskolákká alakulnak, jelentette be Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára egy szerdai sajtóbeszélgetésen.

Az átalakulásról már többször írtunk. Az elmúlt években komoly zavart okozott, hogy az egykori szakmunkásképzőket (később szakiskolákat) szakközépiskolákká nevezték át, a korábbi, érettségit adó szakközépiskolákból pedig szakgimnáziumok lettek. Egy kormányzati anyag önkritikusan vallja be, hogy ez sokszor a szülőket és a diákokat is megtévesztette. A szakgimnáziumot például sokan hagyományos gimnáziumnak tekintették, és az érettségi után ki is szálltak a rendszerből, nem szereztek szakmát.

Nemcsak a név fog most átalakulni. Újra megpróbálják vonzóbbá tenni ezeket az oktatási formákat. Aki például az ötéves technikumot választja, az a Szakképzés 4.0 nevű stratégia szerint már tanulmányai ideje alatt ösztöndíjat kaphat, és kedvezményt kap az érettségin és az egyetemi felvételin. A három éves szakképző iskolákban tudomásul vennék, hogy oda a tanulásra kevésbé motivált diákok kerülnek. Ők is kapnának ösztöndíjat, komolyan vennék a felzárkóztatást, egy program azt is lehetővé tenné, hogy aki nem tud hagyományos iskolai környezetben tanulni, az részt vehessen gyakorlati oktatásokon és szerezhessen alapfokú képesítést.

Pölöskei Gáborné azt mondta: a szakképzési rendszernek meg kell felelnie a negyedik ipari forradalom kihívásainak. A szakmai képzés fejlesztését az új szakképzési struktúra mellett a lemorzsolódás csökkentésének új rendszere, valamint új ösztöndíjrendszer is támogatja majd.

A kormány elfogadta a Szakképzés 4.0 stratégiát, ehhez az ITM cselekvési feladattervet készít, a dokumentum hamarosan a kormány elé kerülhet. Az idei az előkészítés éve, az átalakuláshoz szükséges törvényt és rendeleteket ebben az évben meghozzák, ezek 2020. január 1-jén lépnek majd hatályba.

index.hu

Feltöltve: 2019.04.17.
Megnézve: 1697

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra