HIRDETÉS
HIRDETÉS

Elkezdődött a Traubit is gyártó Ráthonyi Kft. felszámolása – írja a Napi.hu. A cég debreceni gyárát és a tulajdonában lévő védjegyeket (a Traubi mellett a Csokonai Ásványvíz és a Róna üdítő) 1,1 milliárd forintért árulja a felszámoló.

A Ráthonyi Kft. felszámolását a nyáron rendelte el a debreceni bíróság, miután a cég bírósági felszólítás után sem fizette ki a vele jogvitában álló céget, amely a Traubi-gyár üzemcsarnokának felújítását és bővítését végezte. Hogy pontosan mennyivel tartozik az üdítőgyártó a kivitelezőnek, azt nem lehet tudni, de a Napi.hu szerint a Ráthonyinak több mint 700 millió forint kötelezettsége van.

A társaság idén a felszámolás elrendeléséig 220 millió forintos bevétel mellett 63 millió forint veszteséget könyvelt el, tavaly viszont még 25 milliós nyereségről számolt be. A cég dolgozóinak a nagy részét már elküldték, jelenleg heten dolgoznak a cégnél, míg tavaly még 32 alkalmazott volt.

A cég vagyonelemeit, vagyis a gyárat és a márkákat csak egyben lehet megvenni, a felszámoló december 29-ig várja a pályázatokat az Elektronikus Értékesítési Rendszeren keresztül.

A Traubisodát a 70-es évektől gyártották Magyarországon, 1987-től a Badacsonyi Állami Gazdaság, a Csányi, a Kunbajai és a Debreceni Állami Gazdaság közösen volt a gyártó, amelyek licencszerződést kötöttek a jogokat birtokló osztrák Warimpex AG-val. A debreceni gazdaság gyártósorait a rendszerváltás után a Ráthonyi Kft. vette meg, a Traubi magyar licencjogával együtt, de ezért évekig pereskedett Badacsonyi Állami Gazdaság egyik üzemét megvásárló amerikai befektetővel a jogokért. Végül a bíróság 1995-ben kimondta, hogy a debreceni cég használhatja a Traubi márkanevet.

index.hu

Feltöltve: 2018.12.13.
Megnézve: 1796

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra