HIRDETÉS
HIRDETÉS

Nagyon jól van, egy egészségügyi magáncég orvosvezetőjeként dolgozik jelenleg, mellette pedig mentőzik, mondta Zacher Gábor az RTL Magyarul Balóval című pénteki műsorában.

Három hete pedig beadott egy részállású kérelmet a Honvédkórház sürgősségi osztályára.

"Nem akarok főnök lenni. Nekem húsz év elég volt osztályt vezetni. Szeretnék visszamenni oda dolgozni. Szeretem a betegágy mellett végezni a munkámat", mondta erről.

Zacher hetente egy éjszakai műszakot még szívesen csinálna a Honvédkórházban. Még nem kapott választ a kérelmére.

Arra a kérdésre, hogy felmondása óta miért hallgat ennyire a Honvédkórházról, és miért nem adott interjút, azt mondta, nem akar bántani senkit. Azt mondja, azért állt fel augusztusban, mert "a minimum feltételek hatvan százalékát tudja az osztály teljesíteni.

Így nem tudunk felelősséggel beteget ellátni, így nem tudok felelősséggel belenézni a kollégáim szemébe. Ilyen feltételek mellett szenvedtünk az ellátással.

Zacher augusztusban azzal indokolta a döntését, hogy az a fajta személyügyi és tárgyi krízis, ami az évek során kialakult a kórházban, a munkavégzést veszélyeztette. Az egészségügyi munkavégzés veszélyeztetése egyben a beteg számára is veszélyeztető.

Az Index egy nappal később, szeptember 1-jén egy anonim levelet kapott, amiben azt írták: a Honvédkórház sürgősségi centruma "legkésőbb október első harmadának végére jelen személyi állománnyal, illetve műszerezettséggel működésképtelenné válik". A levelet Kun Szabó István vezérőrnagynak, az MH Egészségügyi Központ parancsnokának írtak.

A levél szerint a távozókat nem tudják teljes mértékben pótolni, így gondot fog okozni az ügyeleti műszakok megszervezése. Utalnak arra a más sürgősségi osztályokon is létező (de hivatalosan letagadott) problémára, hogy az ügyeleti műszakokban keletkezett "lyukak" betöltésére más osztályokról irányítanak át orvosokat a sürgősségi ügyeletre. A probléma itt az, ahogy a levél is említi, hogy az így oda vezényelt orvosok egy részének semmilyen sürgősségi gyakorlata nincsen.

SŐT VOLT OLYAN ORVOS, AKINEK "ELMONDÁSA SZERINT FONENDOSZKÓP LEGUTÓBB AZ EGYETEMEN VOLT A ZSEBÉBEN, AZÓTA NEM HASZNÁLTA, ÉS A FONENDOSZKÓPMENTES IDŐ AKÁR TÖBB 10 ÉV IS LEHET".

Zacher az RTL pénteki műsorában azt mondta, távozása után egy nappal már megemelték a kollégái fizetését, amit már tisztességesnek tart. Mentek új emberek, kaptak új műszereket. Sürgősségi szakorvoshiány szerinte még mindig van. Képzésük zajlik, de ez minimum öt év.

index.hu

Feltöltve: 2018.12.08.
Megnézve: 1587

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra