HIRDETÉS
HIRDETÉS

A strasbourgi plenáris ülésükön az Európai Parlament képviselői is támogatták azt a módosító javaslatot, ami – ha életbe lép – jelentős változásokat hozhat a vonattal közlekedők életében.

Késés esetén a jegy árának egy része visszajárna, mindenhová fel lehetne vinni a biciklit, valamint a mozgáskorlátozottak utazását is megkönnyítenék – többek között ilyen intézkedésekkel tenné könnyebbé az unió az utasok életét.

Az uniós parlament tájékoztatása szerint az egy óránál hosszabb késések esetén az utasoknak járó kártérítés összege a jegy árának negyedéről a felére emelkedne. Ha a vonat másfél órát késik, úgy a jegyár 75 százaléka, kétórás késésen túl pedig a teljes jegyár járna kártérítésként. A javaslatnak volt olyan része, ami szerint rendkívüli körülmények miatti késés esetén nem jár vissza semmi, de ezt a képviselők elutasították.

Ha az utasnak több, avagy eltérő vasúttársaságtól vett jegye van az út különböző szakaszaira, az információhoz, segítséghez és kártérítéshez való joga nem változhat. A csökkent mozgásképességű emberek számára a nagyobb állomásokon ingyenesen és előzetes kérés nélkül kell segítséget biztosítani.

Az utasoknak jogukban áll felvinni biciklijüket a vonatra, beleértve a nagy sebességű, távolsági, a határokat átlépő és a helyi járatokat is. Az új és felújított vonatokban mindenképpen lennie kell jól láthatóan kijelölt helynek az összeszerelve szállított kerékpárok számára is.

A képviselők támogatták a szabályok alóli ideiglenes felmentések előrehozott kivezetését is. Korábban több tagállam, köztük Magyarország is kapott felmentést, hogy a 2009-es utasjogokat egy ideig csak részben alkalmazhassa a hazai vasúton. A felmentéseknek a javaslat szerint legkésőbb egy évvel a megváltoztatott szabályok életbe lépte után meg kell szűnniük.

A javasolt változtatások minden uniós tagállamra, illetve mindenféle vasúti szolgáltatásra (privát és közösségi, nemzetközi és belföldi egyaránt) érvényesek lesznek, és azokat az elővárosi vasutak esetében is alkalmaznák – közölte az uniós parlament.

blikk.hu

Feltöltve: 2018.11.15.
Megnézve: 1378

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra