HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kedden elfogadta az Országgyűlés az őszi adócsomagot amely egyebek mellett 8 millió forintról 12 millió forintra emelte az egyéni vállalkozások alanyi adómentességének értékhatárát, és 2023 végéig meghosszabbította az 5 százalékos áfakulcs alkalmazását azon új lakóingatlanokra, amelyek idén november 1-jén végleges építési engedéllyel rendelkeztek.

A most elfogadott módosítás arról is rendelkezi, hogy a munkáltatók - a minimálbér négyszeresének erejéig - a szociális hozzájárulási adó mértékével megállapított összeggel egyenlő kedvezményt vehetnek igénybe a 60. életévét betöltött, közigazgatásból elbocsátott munkavállalók után.

A törvénycsomag emellett kötelező ellenőrzést ír elő elő az adóhatóságnak a tartósan veszteségesen működő, két egymást követő üzleti évben 60 milliárd forintot meghaladó nettó árbevételt elérő cégeknél, mivel ezekben az esetekben fokozottabban merül fel az adóelkerülés veszélye. A kötelező ellenőrzés ugyanakkor nem vonatkozik a jogelőd nélkül induló vállalkozásokra az első négy üzleti évükben.

A parlament egy módosító javaslat elfogadásával felhatalmazást adott a kormánynak rendeletalkotásra a filmtámogatás és a látványcsapatsportok támogatása korlátjának meghatározására. Emellett a látványcsapatsportok esetében a 2019-2020-as időszaktól kezdődően lehetővé vált a sportcélú ingatlanok üzemeltetésének támogatása is, vagyis az üzleti alapon fenntarthatatlan stadionokat közpénzből is lehet majd üzemeltetni.

A képviselők a bankadó felső kulcsát 0,21 százalékról 0,2 százalékra csökkentették összhangban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött korábbi megállapodással.

A változtatások lehetővé tették még, hogy a jövőben jellemzően munkabérként adózó cafeteria juttatások értéke ne módosítsa úgy a munkáért járó jövedelem adóalapját, hogy azzal a munkáltató rosszabbul jár. Egy módosító értelmében továbbra is adómentesen adható lesz cafeteriaként sportrendezvényre szóló belépőjegy, bérlet,

valamint kulturális programra szóló jegyek, könyvtári beiratkozási díj.

A magáncélra is használt céges személygépkocsik esetében bevezették az 50 százalékos magánhasználat vélelmét, amelynek igénylésével az érintetteknek nem kell vezetniük a jelentős adminisztrációs terhet jelentő útnyilvántartást.

Az Országgyűlés 7 forintról 3,5 forintra csökkentette a 7,5 tonna össztömeg feletti járművek és buszokra vonatkozó, úgynevezett kereskedelmi gázolaj után visszaigényelhető adó mértékét. Az indoklásban hangsúlyozták, a kormány továbbra is az uniós szabályok alapján adható legmagasabb mértékű kedvezményt biztosítja az érintetteknek

A képviselők adómentessé tették továbbá a nemzetiségi pedagógusképzésben résztvevőknek, pályázat alapján nyújtott ösztöndíjat. A jogszabály 10 millió forintos összegkorlátot határoz meg arra a lakáshitelre, amely után a munkáltatónak nem kell kamatkedvezményből származó jövedelmet megállapítania. Emellett eltörölték a feltételrendszerből a méltányolható lakásigény követelményét.

Az adócsomag kibővítette az adóhatóság hatáskörét is, amely így 2019-től átveszi a törvényszéki végrehajtás feladatait.

index.hu

Feltöltve: 2018.11.13.
Megnézve: 1611

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra