HIRDETÉS
HIRDETÉS

Egyedül a Red Bullnak nem volt gondja az érzékeny gumikkal, de Max Verstappent a lekörözött Esteban Ocon megfosztotta a simának tűnő győzelmétől. Lewis Hamilton először nyert címvédés után – a Mercedes konstruktőri világbajnok!

Ha valaki felüti majd egyszer a statisztikák könyvét, és végigvezeti az ujját az idei évi számokon, akkor a Brazil Nagydíj csak egy lesz a sok közül, hiszen az eredmény tükrözi Hamilton domináns évét. Egy pole és egy győzelem.

A bökkenő csak annyi, hogy a Brazil Nagydíj eseményeivel valójában egy könyvet is tele lehetne írni. Kezdve azzal, hogy egy lekörözött döntötte el a győztes csatát. Ilyen is ritkán van. Mint ahogy olyan is, hogy rogyásig, felidézhetetlen mennyiségben voltak előzések a futamon. Sőt, annak ellenére, hogy Esteban Ocon valóban kiforgatta a vezető helyen hajtó Max Verstappen, az a végéig életben tartotta győzelmi esélyeit. Végül csak a felzárkózás maradt, és a nézőknek egy szép emlék a 2018-as Brazil Nagydíjról.

Hamilton persze nem teljesen érdemtelenül győzött, hiszen jól jött el a rajtnál, életben tartotta az esélyeit, és amikor jött a koccanás, ott volt, hogy helyzetbe tudja hozni magát.

Ez pedig persze azt is jelentette, hogy a Mercedes megnyerte a konstruktőri bajnokságot is. Annak ellenére, hogy sok minden arra engedett következtetni, hogy a Ferrari erős lesz ezen a futamon, a 2. számú Mercedes két alkalommal is jó sok körre megálljt tudott parancsolni nekik.

Ahogyan Michelisz Norbert a levezető műsorban kiemelte, ez a futam ráadásul nagyon nem Sebastian Vettel futama volt. Olyannyira nem, hogy már az elején is elment mellette a mögüle rajtoló csapattársa, majd a végén Räikkönent a csapata is Vettel elé parancsolta, miután neki voltak frissebb gumijai és így nagyobb esélye előzni. Azonban bármilyen felállásban támadott is a Ferrari, Bottason nem nagyon tudták átverekedni magukat.

Ez rá is nyomta a bélyegét a versenyükre, de ezzel együtt is Räikkönen sikeresen felállt a dobogóra, míg Vettel csak a hatodik helyen végzett.

A futam legjobbjának azt a Max Verstappent választotta a nézőközönség, aki a dobogón valószínűleg azért tűnt el a pezsgőjével, hogy együtt ünnepelhessen Esteban Oconnal.Ezzel a futammal tehát végleg eldőlt a 2018-as Forma-1-es évad minden fontosabb kérdése, amire csak a Mercedesnek voltak válaszai. Azonban van még egy hétvége, amikor már nincsenek kérdések, választ sem várunk, de ha csak egy fele ennyire szabados harcot látunk, mi nézők már nyerünk...

Brazil Nagydíj – végeredmény:

Versenyző Csapat Idő
1. Lewis Hamilton Mercedes 1 ó 27 p 9,066 mp
2. Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer +01,469
3. Kimi Räikkönen Ferrari +04,764
4. Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer +05,193
5. Valtteri Bottas Mercedes +22,943
6. Sebastian Vettel Ferrari +26,997
7. Charles Leclerc Sauber-Ferrari +44,199
8. Romain Grosjean Haas-Ferrari +51,230
9. Kevin Magnussen Haas-Ferrari +52,857
10. Sergio Pérez Force India-Mercedes +1 kör
11. Brendon Hartley Toro Rosso-Honda +1 kör
12. Carlos Sainz Renault +1 kör
13. Pierre Gasly Toro Rosso-Honda +1 kör
14. Stoffel Vandoorne McLaren-Renault +1 kör
15. Esteban Ocon Force India-Mercedes +1 kör
16. Fernando Alonso McLaren-Renault +2 kör
17. Szergej Szirotkin Williams-Mercedes +2 kör
18. Lance Stroll Williams-Mercedes +2 kör
19. Nico Hülkenberg Renault kiesett
20. Marcus Ericsson Sauber-Ferrari kiesett

hirado.hu

Feltöltve: 2018.11.11.
Megnézve: 1923

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra