HIRDETÉS
HIRDETÉS

Sajtótájékoztatót tartott Orbán és Putyin.

Putyin: Magyarország megbízható partner

Magyarországon haladhat keresztül a Török Áramlat földgázvezeték folytatásának egyik szakasza – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen megtartott keddi moszkvai sajtótájékoztatón. Putyin emlékeztetett rá, hogy az Európába irányuló orosz gáztranzit ma is magyar területen halad át, ahol gáztározók szavatolják az európai fogyasztók megbízható és zökkenőmentes ellátását még a kereslet csúcsidőszakaiban is.

„Vizsgáljuk a lehetőségét annak, hogy magyar partnereinket csatlakoztassuk az orosz gáz Európába szállításának új útvonalaihoz. Nem zárom ki, hogy a Török Áramlat megépítése után a gázvezeték egyik szárazföldi folytatása Magyarországon haladhat majd keresztül” – mondta.

Putyin tartalmasnak és konstruktívnak minősítette az Orbán Viktorral folytatott megbeszélését, Magyarországot pedig Oroszország fontos és megbízható európai partnerének nevezte. Mint mondta, Moszkva érdekelt abba, hogy minden irányban elmélyítse az együttműködését Budapesttel.

Bővülő kereskedelem

Kitért rá, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly 25 százalékkal, az idei első fél évben pedig 30 százalékkal bővült. A kölcsönös befektetések értéke elérte az 1 milliárd dollárt, közös jelentős beruházási projektek valósulnak meg, bővül az együttműködés az ipar és a fejlett technológiák területén, valamint a pénzügyi szektorban. Megemlítette, hogy orosz cégek korszerűsítették a budapesti metró szerelvényeit és magyar vállalatokkal együtt azt tervezik, hogy harmadik piacra vasúti kocsikat szállítsanak. Méltatta, hogy Oroszországban (magyar) gyógyászati termékek széles skálája hozzáférhető, beleértve innovatív gyógyszereket is.

Putyin az együttműködés fontos területének nevezte az energetikát, kijelentette, hogy Oroszország biztosítja a magyar olajfogyasztás 75 és a gázfelhasználás 60 százalékát. Elmondta, hogy a Roszatom hamarosan megkezdi a magyar energiafogyasztás 40 százalékát biztosító paksi atomerőmű két új blokkjának építését. Felhívta a figyelmet, hogy Oroszország az Európai Unión belül a máshol is – a finnországi Hanhikiviben – valósít meg hasonló projektet.

Az orosz elnök elmondta, hogy a magyar kormányfővel közös kezdeményezés alapján kormányközi bizottság alakul a kétoldalú regionális együttműködés koordinálására, amely az év vége előtt megtartja majd alakuló ülését.

A „migráció potenciálja kolosszális Európában”

A magyar közmédia kérdésére az európai migrációs válsággal kapcsolatban úgy vélekedett, hogy az Európai Uniónak magának kell eldöntenie, hogyan akarja azt megoldani. Hozzátette ugyanakkor, hogy ha a folyamatot szociális és egyéb anyagi kedvezményekkel ösztönözik, akkor a menekültek áradata nem fog csökkenni. Szavai szerint Európa országaiba Irak, Szíria és a Közel-Kelet más országai után immár Fekete-Afrikából érkeznek migránsok, és a „migráció potenciálja kolosszális Európában”.

Elmondta, hogy Oroszországot ez a kérdés nem nagyon érinti, a probléma itt másként vetődik fel, mert területére a bevándorlók volt szovjet köztársaságokból érkeznek, többnyire tudnak oroszul és könnyebben illeszkednek be a munkaerőpiacon, de az ügyben így is elég probléma akad.

Orbán: Jól haladunk

Mind a mezőgazdaság, mind az energetika területén jól haladunk – vette át a szót Orbán Viktor. Magyarország megbecsüli Oroszországgal fennálló kapcsolatát, „mindketten a sikereink maximálásában vagyunk érdekeltek” – mondta. Mint fogalmazott, Magyarország nemzeti érdeke, hogy Európa két fele között minél jobb legyen az együttműködés, és azon belül a magyar-orosz kapcsolatrendszer is minél jobb legyen.

Indoklásul azt mondta: amikor Európa keleti és nyugati fele között feszültség volt, akkor a magyarok mindig rosszul jártak, amikor viszont együttműködés volt, akkor „mindig jól jártunk”. Szerinte az elmúlt években Magyarország és Oroszország kiszámítható partnere lett egymásnak.

Az energetikai együttműködésről a kormányfő azt mondta, „sikerült megállapodni a 2019-re vonatkozó gázszállítások után a 2020-as évre szóló gázszállításokról is”. Magyarország emellett pályázik arra a lehetőségre, hogy amikor Törökországból, déli irányból megépítik majd a gázvezetéket, akkor az Magyarországon keresztül haladjon – közölte, jelezve: arra kérte Vlagyimir Putyint, komolyan fontolja meg a gázvezeték Magyarországra „beléptetését”, mert az a magyar gazdaságnak nagy lehetőséget adna.

Bátornak nevezte a paksi beruházást a miniszterelnök

A paksi atomerőmű beruházása jól halad, „a szükséges korrekciókat időben elvégeztük és elvégezzük” – tette hozzá Orbán Viktor.

A paksi projektről újságírói kérdést is kapott a miniszterelnök, aki kifejtette: Magyarországon a villamos energia 35-40 százalékát Pakson állítják elő, a hosszú távú terv pedig az, hogy a napenergia mellett a nukleáris energia legyen meghatározó az ország jövőjében. Az érdeklődést azonban az váltja ki – folytatta –, hogy EU- és NATO-tagként „ezt az oroszokkal csináljuk”. Szerinte a beruházás így nemcsak energetikai szempontból bátor, hanem a Kelet–Nyugat együttműködésének távlata szempontjából is.

Nehézségek, technikai kérdések azonban felvetődnek – jegyezte meg, megemlítve az EU-nak Oroszország számára eddig még nem ismert bürokratikus gyakorlatát. Igyekeznek tartani a határidőket – mondta –, de ő ezt másodlagosnak tartja ahhoz képest, hogy ezt a nagy ügyet sikerre vigyék, amiben meglátása szerint mind a magyar, mind az orosz fél elkötelezett.

„Meg fogjuk csinálni, és ez egy közös siker lesz, és nemcsak az orosz-magyar kapcsolatoknak tesz majd jót, hanem modernizálni fogja Oroszország és Európa energiapolitikai kapcsolatrendszerét is” – fejtette ki. Értékelése szerint tehát messze túlmutat az ügy fontossága Magyarország keretein, „ezért is az érdeklődés, ezért is a sok ellenfél és ezért is a sok támogató”.

Ötezer orosznak ad munkát az OTP

A gazdasági-pénzügyi kapcsolatokat a kormányfő úgy összegezte, hogy mind a mezőgazdaságban, mind az energetikában, mind a gyógyszeriparban jól haladnak. Az OTP ötezer embernek ad munkát Oroszországban – hívta fel a figyelmet, kérve egyúttal az orosz elnököt a pénzügyi együttműködés bővítésére. Ezzel kapcsolatban közölte: Magyarország készen áll arra, hogy a Nemzetközi Beruházási Bank harmadik legnagyobb részvényeseként a pénzintézet központja Budapestre költözzön.

Szorgalmazta továbbá a Budapest–Kazany közötti közvetlen légi járat elindítását, ahogyan a diplomák kölcsönös elismerését és a diákösztöndíjak számának emelését is. A miniszterelnök hozzáfűzte, onkológiai együttműködés kialakítására, egy oktató-kutató intézet létrehozására is törekednek Oroszországgal.

Arra is kitért, hogy Magyarország és Oroszország közösen is tesz lépéseket a világban üldözött keresztények megsegítése érdekében. „Mindketten úgy gondoljuk, hogy a keresztény kultúra megőrzése és megerősítése a modern világban fontos” – jelentette ki Orbán Viktor.

Putyin szerint aligha csökken a bevándorlás mértéke

Vlagyimir Putyin a migrációs válságot firtató újságírói kérdésre elmondta, hogy nehéz egy olyan kérdésben állást foglalni, amely nem érinti közvetlenül Oroszországot. Az államfő szerint aligha csökken ez a beáramlás, most egyre többen érkeznek Fekete-Afrikából. A beáramlás mértékét „kolosszálisnak” nevezte. Ha ösztönzik a migrációt szociális támogatásokkal, akkor mitől várhatjuk, hogy ez megrekedjen? – tette fel a kérdést.

Nem izraeli gépek lőtték le a Földközi-tenger felett az Il–20 típusú orosz katonai repülőgépet, az eset véletlen körülmények sorozatába illeszkedik – állapította meg Vlagyimir Putyin a sajtóeseményen. Egy újságírói kérdésre válaszolva óva intett attól, hogy ezt a tragédiát ahhoz az esethez hasonlítsák, amikor a török légierő F–16-os vadászrepülőgépe 2015. november 24-én lelőtte az egyik Szu–24M típusú orosz vadászbombázót a török–szír határ közelében.

Hazánknak szüksége van a kiszámítható partnerekre

A kormányfő a Kremlben az őt fogadó orosz elnök társaságában örömét fejezte ki, hogy idén is megtartják a kétoldalú találkozójukat. Magyarországnak szüksége van a kiszámítható partnerekre – fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök azzal a szándékkal érkezett Moszkvába, hogy megköszönje Putyin elmúlt években végzett munkáját, amellyel a hanyatlást sikerült emelkedésre változtatni, és hogy a fejlődésnek további távlatokat nyissanak a kereskedelemben, a beruházásokban, az energetikában, a mezőgazdaságban és a kultúrában.

Magyarország Oroszország egyik kulcspartnere Európában, a kétoldalú kapcsolatok sokoldalúan fejlődnek – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor kedden a Kremlben üdvözölte Orbán Viktor miniszterelnököt.

Vlagyimir Putyin méltatta, hogy a kétoldalú kapcsolatok mind a kormányközi bizottság, mind a régiók szintjén jól működnek. Rámutatott arra, hogy a kereskedelmi forgalom pozitív tendenciát mutatott tavaly, 25 százalékkal nőtt, s idén, az első fél évben is ugyanennyivel bővült.

Az orosz elnök szerint a kölcsönös beruházások szintje elérte a mintegy egymilliárd dollárt, és további befektetésekre van kilátás.

hirado.hu

Feltöltve: 2018.09.18.
Megnézve: 1643

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra