HIRDETÉS
HIRDETÉS

A kormány arról is döntött, hogy a régi házaknál december 31-ig csak a bejelentést kell megtenni, az esetleges hibák kijavítását pedig a 2014-es fűtési szezon kezdetére tolják ki.

Egy tavalyi rendelet szerint az 1981 előtt, vagy ismeretlen időben üzembe helyezett gázkészülékeket év végéig kell felülvizsgáltatni.

Egy gázszereléssel foglalkozó cégvezető a Krónikának arról számolt be, a határidő közeledtével egyre többen keresik fel, bár egyelőre főként a társasházak. A cégvezető a legnagyobb problémák között említette: a nyílászáró cseréknél a légállátást, valamint azt, hogy a kémények többsége még most sem úgy működik, mint ahogy kellene, a régi társasházakban pedig menetes vezetékek vannak. Hozzátette: azt szokta javasolni mindenkinek, hogy csináltassanak egy állapotfelmérést, és mielőbb kezdjék meg a javítást.

Néhány hete az egyik szolgáltató több fővárosi társasházban kapcsolta ki a gázt műszaki okok miatt, a lakástulajdonok ugyanis nem végeztették el az ellenőrzést. Ezért a kormány arról döntött, hogy a műszaki, biztonsági átvizsgálás díját a jövőben ne a fogyasztók, hanem a szolgáltatók fizessék.

Emellett a határidő is módosult, mondta el Németh Szilárd, rezsicsökkentésért felelős fideszes parlamenti képviselő. Hozzátette: azt fogják javasolni, hogy a bejelentés történjen meg december 31-ig, a felülvizsgálat a következő nyári szezon elejéig, az esetlegesen feltárt problémák javítását pedig a 2014-es fűtési szezon kezdetére tolnák ki. Egy olyan alapot kell létesíteni, amely probléma esetén állami segítséget tud nyújtani a fogyasztó eszközök cseréjéhez, mondta Németh Szilárd.

A felülvizsgálati igényt a fogyasztónak kell jeleznie a szolgáltató felé. Mindehhez módosítani kell a földgázellátásról szóló törvényt, ez szeptemberben, az Országgyűlés ülésszakának kezdetén történik meg.

hirado

Feltöltve: 2013.07.18.
Megnézve: 3069

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra