HIRDETÉS
HIRDETÉS

Gyurcsány Ferenc feljelenti Vágó Gábort. Az LMP képviselő-jelöltje az ellenzéki egyeztetés után azt mondta, hogy a DK elnöke részeg volt.

Vágó Gábor nem nevezte meg, hogy kire vonatkozott vasárnapi igaztalan állítása, amelyet az ellenzéki pártok tárgyalása után tett - közölte a Demokratikus Koalíció. Az LMP politikusa vendéglátóiról beszélt, ez csak Gyurcsány Ferenc és/vagy Molnár Csaba lehetett. A DK elnöke és ügyvezető alelnöke becsületében sértve érzi magát Vágó Gábor hitvány hazugsága miatt,

ezért Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba jogi elégtételt vesz Vágó Gáboron - közölte a párt.

Gyurcsányi extra műsor

Mint arról korábban beszámoltunk, teljesen unalmasan zajlott volna az ellenzék első tárgyalása az egyéni választókerületi koordinációról, ha Gyurcsány Ferenc nem készült volna egy kis extra műsorral. A DK-s politikus ugyanis a Pesti Srácok cikke szerint részeg volt találkozón.

Részegség, mint balodali összekötő elem

Úgy tűnik, a baloldali összefogás fontos összekötő eleme lett az alkohol. Az egyik legemlékezetesebb eset Kunhalmi Ágnesé, aki egy sajtótájékoztatót röhögcsélt szét részegen.



De Gyurcsány Ferencnek is voltak már józanon értelmezhetetlen megnyilvánulásai. Például akkor, amikor arról értekezett, hogy
az MSZP és a DK összefogásának a lényege, hogy le kell váltani a DK-t.

Majd követhetetlen eszmefuttatásba kezdett a számára legfontosabb politikai kérdések egyikéről: a kétszámjegyű prímszámokról.



origo.hu

Feltöltve: 2018.03.19.
Megnézve: 1147

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra