HIRDETÉS
HIRDETÉS

Áder János köztársasági elnök április 8-ra tűzte ki a választás időpontját. Korábban ezt az időpontot valószínűsítették a fideszesek, Orbán Viktor is áprilisi választásról beszélt nyilvánosan, így nem számít meglepetésnek, hogy az államfő az első lehetséges időpontot választotta.

"Hazánk ötödik köztársasági elnökeként, élve az Alaptörvényben rám ruházott felelősséggel - külön köszöntve az először szavazó fiatalok százezreit, és tisztelegve az első szabad választások emléke előtt -,

a 2018-as általános országgyűlési választásokat április 8-ára írom ki

- közölte csütörtök délelőtt a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményében Áder János. Az államfő a következőket írta:

1990-ben az első szabad országgyűlési választásokon kinyilvánított népakarat április 8-án vált véglegessé. Az azóta eltelt időszakban fiataljaink újabb és újabb nemzedékei váltak értékes és nélkülözhetetlen részévé politikai nemzetünknek.

Magyarország választójoggal rendelkező polgárai az akkori sorsdöntő tavasz óta immár nyolcadik alkalommal dönthetnek arról, hogy kikre bízzák az ország ügyeinek intézését.
Az 1990-es polgári demokratikus átmenet lehetővé tette az európai alkotmányos hagyományokból építkező szabad és független Magyarország megszületését. 1990 óta a választás időpontjának kitűzése a köztársasági elnök alkotmányos joga és kötelessége.

A választás kiírásával megszűnt az országgyűlési frakcióval rendelkező pártok NVB-be delegált tagjainak mandátuma, és helyükre az országos listát állító pártok és nemzetiségi önkormányzatok küldhetnek majd megbízott tagokat.

A választáshoz kapcsolódó határidőket, határnapokat az igazságügyi miniszter rendeletben határozza meg a kitűzést követően, de a választási eljárásról szóló törvény alapján már kiszámolhatóak a legfontosabb határnapok.

Első lehetséges időpont

Az alaptörvény szerint a választást négyévente áprilisban vagy májusban kell tartani, a pontos időpontot 70-90 nappal a választás előtt az államfő tűzi ki.

A kormányzati bennfentesek ugyanakkor már régóta beszéltek arról, hogy várhatóan a legelső lehetséges időpontra tűzi ki Áder János a választások időpontját. Orbán Viktor tavaly október 23-án szintén áprilisi voksolásra utalt, amikor áprilisi győzelemről beszélt. Így tehát nem számít meglepetésnek, hogy Áder április 8-át választotta, a húsvét utáni első vasárnapot.

Azzal, hogy a köztérsasági elnök kitűzte a választások időpontját, még nem kezdődött el hivatalosan a kampány. A törvény szerint az csak a szavazást megelőző 50. naptól kezdődik. Most viszont már kiszámolható, hogy a pártoknak meddig kell hivatalosan jelöltet állítaniuk, leadniuk az ajánlásokat és megnevezni az országos listájuk sorrendjét.

Áprilisban parlamenti képviselőket választunk: 106 egyéni, illetve 93 listás képviselő juthat be az Országgyűlésbe. Néhány mondatban a választás legfontosabb tudnivalói:

Egyetlen forduló van 2014 óta, vagyis csak egy vasárnapra marad a döntés.

Magyarország területét 106 egyéni körzetre osztották, mindenhol a pártok jelöltjei és függetlenek versenyeznek. A magyarországi lakcímmel rendelkezők a lakóhelyük alapján szavazhatnak rájuk.

Az egyéni választókerületben az a jelölt lesz a győztes, aki a legtöbb szavazatot kapja. Függetlenül attól, hogy az meghaladja-e az 50 százalékot. (Legutóbb 30-35 százalékkal is nyertek körzeteket jelöltek.) Ez az egyik ikszünk.

A szavazókörben ezen kívül kapunk egy másik szavazólapot is, ezeken pártlisták szerepelnek. Itt nem személyre, hanem pártlistára ikszelhetünk. (A határon túliak csak listára szavazhatnak, hiszen nincs magyarországi lakóhelyük.)

A listáról annak a pártnak a jelöltjei jutnak be, amely párt szavazatainak száma átlépte a bűvös 5 százalékot, az összes szavazat 5 százalékát. A többi párt szavazata elvész, szomorkodhat mindenki otthon 4 évig.

Az egyéniben és listán bejutókat a parlamentben semmi nem különbözteti meg. Mindegy például, hogy egy fideszes milyen módon jutott be, ugyanabba a frakcióba ülhet.
Egy pártnak 100 képviselőre van szüksége minimum a kormányalakításhoz, hiszen ez jelenti az abszolút többséget. A kétharmadhoz 133 képviselő szükséges.

index.hu

Feltöltve: 2018.01.11.
Megnézve: 854

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra