HIRDETÉS
HIRDETÉS

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az átfogó atomcsend szerződésről rendezett miniszteri konferencián arra kérte az országokat, csatlakozzanak a robbantási kísérletek teljes körű betiltásáról szóló egyezményhez.

A jelenlegi helyzetben, amikor Észak-Korea az egész világra óriási fenyegetést jelent, minden eddiginél fontosabb a nukleáris kísérletek teljes tilalma – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a konferencián.

Felszólalásában a külügyminiszter kiemelte: az egyezmény elfogadása, 1996 óta az ENSZ csaknem minden tagállama tartózkodott a nukleáris kísérletektől. A nemzetközi közösségnek egységesnek kell maradnia az Észak-Korea által jelentett fenyegetéssel szemben – hangsúlyozta. Hozzátette: teljesen elfogadhatatlan, de ma az a valóság, hogy egy “őrült kommunista diktátor” veszélyt jelent az egész világra.

Úgy látja, Észak-Korea esete világosan megmutatja, milyen következményei lehetnek, ha a szerződés elbukik. A húsz éve elfogadott egyezménynek nagyobb támogatást kell kapnia – hangoztatta.

Szijjártó Péter azt kérte azoktól az országoktól, amelyeknek jelentős nukleáris kapacitásai vannak, hogy írják alá és ratifikálják az egyezményt.

A külügyminiszter kitért továbbá a nukleáris energia békés célú felhasználására. Magyarország elkötelezett a nukleáris energia békés felhasználása mellett, hiszen ez az energiaforrások diverzifikálását segíti – mutatott rá.

Az átfogó atomcsend szerződést (CTBT) az ENSZ közgyűlése fogadta el, Magyarország 1996. szeptember 25-én Washingtonban csatlakozott az egyezményhez. A szerződés jelentősége abban áll, hogy a robbantások betiltásával gyakorlatilag kivitelezhetetlenné teszi új nukleáris fegyverrendszerek kifejlesztését. Eddig 166 ország ratifikálta és 183 állam írta alá, mások mellett az Egyesült Államok, Izrael, India, Pakisztán nincs az aláírók között.

hirado.hu

Feltöltve: 2017.09.21.
Megnézve: 1175

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra