HIRDETÉS
HIRDETÉS

Ugyan a rendőrség továbbra is titkolózik a múlt héten Szombathelyen történt rendőrségi akcióról, de az Index helyi és rendőrségi forrásai egyöntetűen állítják: a körmendi rendőrkapitány, Koncz Gabriella fiát, annak barátnőjét, valamint egy harmadik embert vettek őrizetbe a rajtaütés során. Azt a rendőrség hivatalosan is megerősítette, hogy drogügylet áll a háttérben. Úgy tudjuk, Koncz fia, B. Bence (akit ismerősei "Bebiként" emlegetnek) és társai kábítószerrel kereskedtek már egy jó ideje a városban.

Már az árulkodó volt, hogy a rendőrségi akcióban nem a megyei rendőrök vettek részt, a rendőrség pedig szinte semmit nem árult el a részletekről, a sajtó nyomására legutóbb csak annyit ismertek el, hogy valóban kábítószerrel kapcsolatos az ügy. A rajtaütés egyébként egy olyan, lakótelepi presszó előtt zajlott, ahol már korábban is voltak a hírekbe bekerülő balhék, verekedések, egyszer még egy kutyát is megkéseltek a kocsma mellett.

Úgy tudjuk, ahogy az ilyen esetekben, most is a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) vizsgálja, tudott, tudhatott-e a körmendi kapitány nagykorú fia viselt dolgairól vagy sem, és ha esetleg igen, ez mennyiben befolyásolta B. Bence tevékenységét. Azaz hivatkozott-e például a magas beosztású rendőr anyjára, esetleg a megyei rendőrök elnézőbbek voltak-e vele, mint másokkal. Rendőrségi forrásaink szerint ha B. Bence esetleg valamilyen formában élvezte a Körmenden dolgozó édesanyja védelmét, akkor az Szombathelyen is védelmet jelenthetett számára, ez is indokolhatja, miért nem a megyei rendőrök csaptak le rá és társaira. De az Indexnek név nélkül nyilatkozó rendőrök szerint az is teljesen életszerű, hogy a nagykorú fiú életviteléről az édesanyának nem voltak információi, így nem is terheli felelősség a történtekért.

Az sem mindegy, hogy B. Bence – amennyiben igaz, amivel a rendőrök gyanúsítják – mióta kereskedhetett droggal és ez mennyire volt tudott a helyiek körében. Ha ez már évek óta zajlik, akkor felmerül a NVSZ felelőssége is. B. Bence anyját ugyanis 2016 nyarán nevezték ki a körmendi kapitányság élére, márpedig az NVSZ egyik feladata éppen az, hogy a rendőri állomány tagjait ellenőrizze. Az ellenőrzések során nem csak azt vizsgálják, hogy egy rendőr korrupt-e, hanem a családjára, sőt a baráti körére is kiterjedhet a vizsgálat. Az egyértelműen kockázati tényező, ha egy családtagnak köze van a bűnözéshez. De mivel a konkrét ügyről szinte semmit nem lehet tudni hivatalosan, így az sincs kizárva, hogy B. Bence elfogása éppen amiatt történhetett meg, mert az NVSZ is dolgozott az ügyön.

Az NVSZ munkamódszere egyébként évek óta az, hogy az alvilágból próbálja meg visszafejteni, hogy a bűnözőknek vannak-e és ha igen, akkor milyen kapcsolataik állami szervekhez, akár a rendőrséghez, akár a titkosszolgálathoz, akár a NAV-hoz. Kérdés, hogy B. Bence drogkereskedői tevékenysége mennyire volt ismert a szombathelyi éjszakai életben. A férfi amúgy egy helyi autókölcsönző cég tulajdonosa tavaly ősztől, azelőtt pedig egy kávézóban is tulajdonrésze volt.

A körmendi rendőrkapitány egyébként többször is büszkélkedett azzal, hogy Körmenden a rendőrség jól teljesít a kábítószeres bűncselekmények felderítésében. 2016-ban a Vaol tudósítása szerint Koncz azt mondta, hogy dobogós helyen állnak a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények, miközben a drogfogyasztás visszaszorítása érdekében folyamatosan tesznek lépéseket. A rendőrkapitány akkor arról beszélt, hogy a az idősebb korosztály a régi szerekhez nyúl, míg a fiatalabbak körében napi probléma a dizájner drogok használata, ezek beszerzéséhez pedig akár kisebb lopások elkövetésére is képesek. Úgy tudjuk, Koncz fia is dizájnerdrogokban utazott, "új pszichoaktív anyaggal való visszaélés" miatt vették őrizetbe.

A Belügyminisztériumnál érdeklődtünk, hogy mi az oka annak, hogy ellentétben a többi rendőrségi üggyel, a szombathelyi akciónál az őrizetbe vett személyek monogramját sem közölte az ORFK – de a tárcától egyelőre nem kaptunk választ.

index.hu

Feltöltve: 2017.09.20.
Megnézve: 1087

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra