HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság feloldotta a tiltást Donald Trump amerikai elnök bevándorlási rendeletének bizonyos részeiről, írja a BBC.

Így most megnyílt a lehetőség Trump előtt, korlátozhatja a nem amerikai állampolgárok beutazását Szíriából, Iránból, Szudánból, Líbiából, Szomáliából és Jemenből. (Az első rendeletben Irak is szerepelt a tiltólistán, de később kikerült onnan.) Az elnök korábban azt mondta, ha a Legfelsőbb Bíróság zöld utat ad a törvénynek, akkor az három napon belül érvénybe is lép. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy csütörtökön már nem engedik repülőre szállni az Egyesült Államok felé a hét, többségében muszlimok által lakott országok állampolgárait és a meglévő vízumaikat is visszavonják. A legfelső bíróság döntése értelmében a rendeletnek az a része is érvénybe lép, mely 120 napra felfüggeszti a menekültek befogadását. A rendelet egészét a bíróság októberben vizsgálja meg.

Az új fejlemények alapján a BBC azt írja, hogy ez egyértelműen egy nagy sikere a Trump-kabinetnek. Még úgy is, hogy
bekerült a törvénybe egy fontos kivétel.

Trump eredeti tervében nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kivétel nélkül mindenkinek megtiltotta volna, hogy beutazzon Amerikába, de így nem engedték át a törvényt a szövetségi bírók. Ezért belekerült a kitétel, miszerint továbbra is bejuthatnak az országba azok, akiknek vannak közeli ismerőseik, bizalmasaik az USA-ban, vagy valamilyen szervezettel kapcsolatban állnak, például amerikai intézményben tanulnak, dolgoznak vagy meghívottként részt vennének egy előadáson, és ezt tudják is igazolni a hatóságoknak.
Trump fél éve próbálkozik

A rendeletet korábban többször felfüggesztették szövetségi bírók, amiért az nem felelt meg a törvényességi előírásoknak, több panasz érkezett, melyek szerint hátrányosan megkülönbözteti a muzulmánokat, ezért alkotmányellenes. Korábban Trump is muszlim tilalomnak nevezte a törvényt, később ettől elhatárolódott, a saját muszlimokról szóló kampányszövegeit is eltüntette a honlapjáról és az utazási tilalom kifejezést kezdte használni. Egy másik bíró rámutatott arra: nem követtek el támadásokat a hét országból származó egyének az Egyesült Államokban.

A rendelet a 2011. szeptember 11-i merényletre hivatkozik, de azt többségükben szaúd-arábiai állampolgárok követték el, Szaúd-Arábia azonban nem szerepel a beutazási tilalommal sújtott országok között. Egyesek szerint azért, mert a szaúdiakkal Trumpnak üzleti kapcsolata van, Szaúd-Arábia volt az az ország, ahol Trump veje múlt hónapban százmilliárdos fegyverüzletet kötött. Ezzel szemben a hét tiltólistára került országban nincs semmilyen üzleti érdekeltsége az elnöknek.

Irak lobbizott és biztonságos lett

Trump januári első rendeletében még 7 ország szerepelt a tiltólistán, de Irak márciusban már kikerült onnan. A CNN azt írta, az iraki miniszterelnök Haider al-Abadi február 10-én felhívta telefonon Trumpot, majd 8 nappal később Mike Pence alelnökkel személyesen is tárgyalt Münchenben. Rex Tillerson külügyminiszter eztán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Irak fontos szövetségese az Egyesült Államoknak a terroristák elleni harcban.

index.hu

Feltöltve: 2017.06.26.
Megnézve: 1156

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra