HIRDETÉS
HIRDETÉS

Portugália-Magyarország 3-3 vb-selejtezőn. A támadójátékunk sehol nem volt a nyáritól, gólszerzésre esélyünk sem volt. C. Ronaldo kettőt lőtt, mint akkor.

Storck kapitány nagyon megszervezte a védelmet, három középhátvédet tett be és még két szélsőhátvédet eléjük, így végülis öt védővel álltunk fel, amit mostanában persze előszeretettel neveznek háromvédős rendszernek.

Az ötlet beválni látszott, harminc percen át csak egy helyzetük volt a portugáloknak, amikor Quaresma megpattant lövése épp C. Ronaldót találta meg, aki élete egyik legkönnyebb fejesét valahogy mellébólintotta.

Az Európa-bajnok egyébként mintha a mi kérésünkre kezdett volna legjobb középpályásuk, a monacós Bernardo Silva nélkül, de a Barcát a szezonban már annyiszor kárhozatra juttató André Gomessel.

A 32.-ben hagytunk ki először, a most bemutatkozó Vinicius hagyta lefordulni Cristiano Ronaldót, aki hamar kitette balra, Guerreiro hajszál pontos beadását pedig könnyedén rúgta be a fiatal csatársztár, André Silva. (Ő egyébként U19-es meccsen már lőtt négy gólt nekünk, Felcsúton.)

Kicsit megroppantunk, az ellenfél öt percen belül kihasználta. André Silva most sarokkal visszatett egy hosszú felívelést Cristiano Ronaldónak, aki párat igazított rajta, és kilőtte a jobb alsót 18-ról. Vinicius ezúttal is csak messziről követte a szupersztárt.

Nagyon finomkodtunk, az első félidőben mindössze két szabálytalanságot követett el a csapat, ami pedig azért annyira nem jó, hogy ilyen nagyvonalúan játszva pontot hozzon el Lisszabonból.

Húsz percünk újra hibátlan volt, bár helyzetig nem jutottunk, de ők sem. A 65.-ben a szünetben Lang helyére beállt Lovrencsics lépett rá Quaresma lábára, a szabadot C. Ronaldo beverte, a labda a kapufáról pattant be. Talán így is védhető lett volna, ha Gulácsi nem mozdul be a sorfala mögé, de bravúr kellett volna, nem is kicsi.

Ugyanúgy, ahogy az első félidőben, a gól megint felhozta őket, bár Dzsudzsákkal megvolt a legveszélyesebb akciónk: vagy 40-ről lőtt, a kapus, Rui Patricio simán lehúzta.
A támadásunkkal volt a gond

Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya:
"Csalódottak vagyunk, de fontos látni, hogy elsősorban a pálya utolsó harmadában nem tudtunk jól játszani, azaz nem jutottunk el a befejezésekig. A második félidőt jól kezdtük, később viszont ismét láthattuk a különbséget a két gárda között, a portugálok magasabb szintet képviselnek. Tanulni kell ebből a meccsből".

Fernando Santos, a portugál válogatott szövetségi kapitánya:
"Mindig okoz meglepetést, ha az ellenfél más felállásban lép pályára, de úgy érzem, jól reagáltunk. Eleinte gondunk volt a középpályán, a széleken nem találtuk a területet, de ezt sikerült áthidalni. A rövid időn belül szerzett két gól jelentősen megkönnyítette a dolgunkat. A második félidőben ismét hadrendet váltottak a magyarok, az elején ehhez megint alkalmazkodnunk kellett, amikor ez sikerült, a harmadik találat mindent eldöntött."

Ahogy a nyári 3-3-as Eb-meccsünkön, Ronaldóék most sem erőltették a végét, olyan nagy helyzetük már nem is volt a befejezésig, talán csak egy Bernardo Silva-föléfejest lehet említeni.

Nekünk a 89. percben adódott az első és igazi gólhelyzetünk, szép jobboldali akció végén Szalai tette vissza lövésre Pintérnek, aki 15-ről belsővel nagyon csúnyán fölérúgta.

3-0 lett a vége, végülis azt mondhatjuk, a védelem hozta azt, amit a nyáron, de a csatársorunk nem, az akkori háromból most egyetlen gólt sem szállított. Mezőnyben végülis nem játszottunk rosszul, a védekező taktika is jó volt, de a támadójátékunk a nullával volt egyenlő.

Szalai szegény teljesen egyedül volt elől, a középpálya nem ért fel neki segíteni. Esélyünk sem volt a gólra. De a nagy zakót legalább elkerültük.

A vb-kijutásunkhoz most már nagy bravúr kéne, Svájcnak 15, Portugáliának 12 pontja van a csoportban, nekünk még mindig csak hét, öt meccsel a vége előtt. A második, pótselejtezős helyhez is nagy feltámadás, tökéletes teljesítmény kéne, itthon verni a portugálokat, idegenben Svájcot. Vesztenivalónk végülis nincs, felszabadultan mehetünk a további meccsekre.

Folytatás június elején, Andorrába megyünk.
Portugália-Magyarország 3-0 (2-0)

Vb-selejtező, B csoport, 5. forduló

Lisszabon, Estádio da Luz, 57 816 néző, v.: Szymon Marciniak (lengyel)
gólszerzők: Silva (32.), Ronaldo (38., 65.)
sárga lap: Dzsudzsák (61.), Gera (76.), Kádár (83.)

Portugália:

Rui Patrício - Cérdic, Pepe, José Fonte, Raphael Guerreiro - Joao Mário (Joao Moutinho, 83.), William Carvalho, André Gomes (Pizzi, 86.) - Ricardo Quaresma, André Silva (Bernardo Silva, 67.), Cristiano Ronaldo

Magyarország:

Gulácsi Péter - Bese Barnabás, Kádár Tamás, Vinícius Paulo, Lang Ádám (Lovrencsics Gergő, a szünetben), Korhut Mihály - Dzsudzsák Balázs, Nagy Ádám, Gera Zoltán (Pintér Ádám, 86.), Gyurcsó Ádám (Kalmár Zsolt, 69.)- Szalai Ádám

Szombaton:

Andorra - Feröer-szigetek 0-0
Svájc-Lettország 1-0 (0-0)

A csoport állása:
1. Svájc 5 5 - - 10- 3 15 pont
2. Portugália 5 4 - 1 19- 3 12
3. Magyarország 5 2 1 2 8- 6 7
4. Feröer-szigetek 5 1 2 2 2- 8 5
5. Lettország 5 1 - 4 2- 9 3
6. Andorra 5 - - 5 1-13 1

index.hu

Feltöltve: 2017.03.25.
Megnézve: 580

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra