HIRDETÉS
HIRDETÉS

Teljes készültségben vannak a római hatóságok: rendőrök és katonák ezreit vezényelték az utcákra, a holnap kezdődő uniós csúcs előtt. Az EU állam- és kormányfői a Római Szerződés 60. évfordulóján gyűlnek össze, hogy az unió jövőjéről tárgyaljanak.

Egyenruhás és civil rendőrök, katonák, különleges egységek vigyáznak a biztonságra az olasz fővárosban a Római Szerződés 60. évfordulóján. Az eredeti tervek szerint erre a hétvégére 3000 rendőrt, kommandóst és katonát vezényeltek volna az utcákra, ám a szerdai londoni merényletek után ötezerre emelték a létszámot. A legfontosabb helyszínek közelében több, mint száz új térfigyelő kamerát szereltek fel. Szombaton több népszerű turistalátványosság, így a Colosseum is zárva tart.

Nagyon összetett biztonsági tervet kellett kidolgoznunk, hiszen az évfordulós ünnepségen 120 állami vezető és magasrangú politikus vesz részt. Ezen felül aznap lesz még négy felvonulás, két demonstráció és több kisebb rendezvény a városban – magyarázta Roberto Massucci rendőrparancsnok.

Egységre szólít fel a nyilatkozat-tervezet

Baraczka Eszter, a közmédia tudósítója brüsszeli bejelentkezésében elmondta: a kétoldalas zárónyilatkozat-tervezetben – amit megszerzett az M1 aktuális csatorna – szerepel a biztonságos Európa mint cél, a szociális Európa, amelyben különböznek a tagállami rendszerek, és hitet tesznek a globális szereplő Európa mellett. Hangsúlyosabb az egység a dokumentumban, mint a többsebességes Európáé – ismertette.

Görögország és Lengyelország belpolitikai okokra visszavezetve azzal fenyeget, hogy nem írja alá a zárónyilatkozatot – jelentette ki Baraczka Eszter, aki elmondta azt is, hogy magyar álláspont miatt puhult a szociális Európáról szóló rész, nem függetlenül a két héttel ezelőtti brüsszeli magyar tiltakozástól.

A britek már kihagyják a csúcsot

Az uniós tagállamok delegációi sorra érkeznek az olasz fővárosba. Az ünnepségen nem vesz részt az Egyesült Királyság, amelynek kormánya jövő szerdán hivatalosan is megindítja az unióból való kilépési folyamatot. Így szombaton 27 ország állam- és kormányfői fogadnak el közös ünnepi nyilatkozatot Európa jövőjéről, a Szenátusi Palotában.

Ugyanott, ahol 1957 március 25-én Franciaország, Hollandia, a Német Szövetségi Köztársaság, Belgium, Luxemburg és Olaszorzság vezetői aláírták a Római Szerződéseket, megalapítva az Európai Gazdasági Közösséget és az Európai Atomenergia-közösséget.

Nyolc évvel korábban ugyanez a hat ország hozta létre az Európai Szén- és Acél Közösséget. Ennek elsődleges célja az volt, hogy második világháború befejezése után ellenőrzés alatt tartsa a fegyverkezéshez szükséges nyersanyagok kitermelését.

Ezt fejlesztették tovább a Római Szerződéssel, amely közös piacot hozott létre, a vámok eltörlése mellett , biztosította az áruk, a tőke és a munkarő szabad áramlását, közös mezőgazdasági politikát alakított ki. Ugyanakkor megfogalmaztak olyan szociális és politikai célokat is, amelyek az európai integráció alapját jelentették.

A hivatalos ünnepi ülés szombaton délelőtt kezdődik.

hirado.hu

Feltöltve: 2017.03.25.
Megnézve: 666

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra