HIRDETÉS
HIRDETÉS

Március 15-re való tekintettel a KLIK mintegy 800 diákot szeretett volna vendégül látni budapesti megemlékezéseken, többek közt a Fidesz rendezvényén is. Nem mindenki örült ennek a meghívásnak, mely a KLIK szerint természetesen nem volt kötelező jellegű. Ennek megfelelően például a váci Madách gimnázium jelezte is, hogy nem támogatja a diákok rendszerezett, politikai eseményre való utaztatását, így az eseményen nem jelennek meg.

Aztán jött egy egészen elképesztő húzás, látszólag pár hiteles egyesülettől és CÖF-aktivistától. Több portál is lehozta, hogy az iskolát ilyen szöveggel fenyegette meg egy bizonyos "Jövő Generációja Egyesület", mely, mint kiderült, talán nem is létezik:

"...egyúttal jelezzük, hogy minden erőnkkel azon leszünk, hogy az iskola diákjai ne nyerjenek felvételt egy felsőoktatási intézménybe sem amennyiben szót fogadnak a tantestület utasításának és távol maradnak a Budapestre meghírdetett ünnepségsorozattól."

A dokumentum egyik aláíróját az Origo telefonon kereste meg. Az egyébként KDNP tag Egres Béla elmondta, hogy ezt nem ő írta, a nevével visszaéltek. Feljelentést ugyan valamiért nem tervez emiatt, de azt még hozzátette, hogy különben egyetért a váci iskola döntésével.

A CÖF pedig az indexnek jutatta el az alábbi közleményt:

"CÖF Klub kizárólag a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány Kuratóriumának döntése alapján hozható létre, és hangsúlyozni kívánjuk, hogy szervezetünk Vácott ilyet nem alapított. Megjegyzendő, hogy sem a már létező CÖF Klubok, sem azok tagjai nem bírnak felhatalmazással arra, hogy önállóan a CÖF-CÖKA nevében nyilatkozatokat tegyenek"

A rendezvényre végül a 800 helyett 495 diák jött össze.

Feltöltve: 2015.03.12.
Megnézve: 1476

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra