HIRDETÉS
HIRDETÉS

- kérdezte Mach Péter az Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja a kormánytól, a Tesco-s elbocsátásokkal kapcsolatban. Továbbá arra is kíváncsi, a kormány miért nem törődött azzal, hogy a vasárnapi bezárás elbocsátásokkal jár majd.

Mióta a Tesco bejelentette, február 4-től 500 alkalmazottjától kénytelen megválni, több ellenzéki párt (ismét) élesen kezdte bírálni a március 15-től hatályos vasárnapi zárva tartást.

Az MSZP alelnöke Lukács Zoltán az MTI által közölt reagálásában azt írta, a korrupt Orbán-kormánynak köszönhetően nem csak az 500 Tesco által elbocsátott ember, de hamarosan 19.500 további kereskedelmi dolgozó veszítheti el állását.

A Demokratikus Koalíció véleménye szerint az "oligarchaérdeket kiszolgáló, állampolgáraival nem törődő" Orbán-kormányt csak egy népszavazással lehet jobb belátásra bírni. Varju László DK-s politikus közleményében az elbocsátott embereket áldozatnak nevezi, szerinte 30.000 munkahely kerülhet veszélybe.

A kormány, személyesen Orbán Viktor is, korábban azzal nyugtatott, a vasárnapi bezárás nem jár majd elbocsátásokkal.

Novemberben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt mondta: "Nem jár majd elbocsátásokkal az üzletek vasárnapi zárva tartása, mivel a kereskedelemben nincs túlfoglalkoztatottság"

Decemberben az NGM már arról beszélt, lehet elbocsátásokra számítani.

A Miniszterelnökség mai álláspontja szerint a Tesco hazudik, nem a kormány intézkedései miatt kényszerül februártól 13 üzletét bezárni.

Feltöltve: 2015.01.12.
Megnézve: 1642

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra