HIRDETÉS
HIRDETÉS

A római Colosseum arénájának újjáépítését javasolta egy olasz régész, ötletét az olasz kulturális miniszter is felkarolta és az olasz régészek szövetsége is megvalósíthatónak tartja.
Dario Franceschini miniszter vasárnap jelentette be, hogy támogatja Daniele Manacorda ötletét. A régész egy szakfolyóiratban vetette fel annak a lehetőségét, hogy újjáépítsék a Colosseum arénáját. Emlékeztetett rá, hogy a római amfiteátrum közepén levő aréna a 19. századig megőrizte padlózatát és földdel volt borítva. Akkoriban a látogatók sétálgathattak az arénában, és a Colosseum közepéből csodálhatták meg az ókori építményt. Ezt követően bontották ki és tették láthatóvá az egykori porond alatt húzódó szinteket.

Az aréna jelenleg nem járható be, a terv szerint teljes egészében rekonstruálnák, és az alatta levő szinteket, ahol egykor többek között az előadásokhoz szükséges emelőszerkezetek és állatketrecek voltak, múzeummá alakítanák át.

Az olasz kulturális miniszter Twitter-üzenetben reagált az elképzelésre, azt írta, tetszik neki. Hozzáfűzte, az aréna újjáépítéséhez csak bátorság kell. Az ötletet az olasz régészek szövetsége is pártolja, hangoztatva, hogy az antik műemléken a beavatkozás szakmailag elfogadható és "egyáltalán nem lenne botrányos".

Az olasz sajtó szerint az újjáépített arénában akár gladiátorjátékokat jeleníthetnének meg vagy koncerteket rendezhetnének. Francesco Rutelli volt római főpolgármester korábban azt javasolta, hogy a Forum Romanumot és a vele szomszédos Colosseumot is digitális technikával "építsék újjá": a látogatók szeme láttára kelhetnének életre az ókori emlékművek.

A Titus császár által Kr. u. 80-ban felavatott Colosseum Róma kőből épített első amfiteátruma volt. Megnyitásakor 100 napig tartó játékokkal ünnepeltek Rómában. A 6. századig rendeztek benne gladiátor- és más játékokat.

hirado

Feltöltve: 2014.11.03.
Megnézve: 1689

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra