HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > SPORT > Vettel indul a legjobb helyről

t: 1876

Vettel indul a legjobb helyről

A félig esős, félig száraz pályán rendezett kvalifikáción a második legjobb időt Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője érte el. A harmadik rajtkockából Valtteri Bottas, a Williams finn újonca rajtolhat majd, akinek ez az eddigi legjobb időmérős eredménye a Forma-1-ben.

Vettel idén harmadszor, pályafutása során pedig 39. alkalommal startolhat a pole pozícióból. Legnagyobb riválisai közül a pontversenyben második Kimi Rdikkönen (Lotus) a 9., a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) pedig a 6. pozícióból vág majd neki a futamna

Felipe Massa, a Ferrari brazil pilótája az időmérő második szakaszában megcsúszott és a falnak csapta autóját, ezért az edzést néhány perc erejéig félbeszakították.

Az újraindítás után a legjobbak közül nem mindenkinek sikerült bejutnia a kvalifikáció harmadik részébe, a McLaren két versenyzője, a mexikói Sergio Perez és a brit Jenson Button például nem tudott elég jó időt autózni ehhez.

A két hete, Monacóban okozott balesetéért 10 helyes rajtbüntetéssel sújtott Romain Grosjean (Lotus) a mezőny végéről startolhat majd, mivel a montreali időmérőn csak 19. lett.

A rajtlista (az f1live.com alapján):
1. sor:
Sebastian Vettel (német, Red Bull)
Lewis Hamilton (brit, McLaren)
2. sor:
Valtteri Bottas (finn, Williams)
Nico Rosberg (német, Mercedes)
3. sor:
Mark Webber (ausztrál, Red Bull)
Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)
4. sor:
Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)
Adrian Sutil (német, Force India)
5. sor:
Kimi Rdikkönen (finn, Lotus)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso)
6. sor:
Nico Hülkenberg (német, Sauber)
Sergio Perez (mexikói, McLaren)
7. sor:
Pastor Maldonado (venezuelai, Williams)
Jenson Button (brit, McLaren)
8. sor:
Esteban Gutierrez (mexikói, Sauber)
Felipe Massa (brazil, Ferrari)
9. sor:
Paul di Resta (brit, Force India)
Charles Pic (francia, Caterham)
10. sor:
Jules Bianchi (francia, Marussia)
Max Chilton (brit, Marussia)
11. sor:
Giedo van der Garde (holland, Caterham)
Romain Grosjean (francia, Lotus)

Forrás: MTI

2013.06.09. 11:55

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek