HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > SPORT > Két bronz az ökölvívó Eb-ről

t: 1911

Két bronz az ökölvívó Eb-ről

A 75 kilogrammosok között szereplő Harcsa Zoltán bronzérmet szerzett a minszki ökölvívó Európa-bajnokságon, miután az elődöntőben sérülés miatt feladta a Bogdan Juritani elleni találkozóját.

A kispestiek olimpiai ötödikje az első menet nagy részében jobban bokszolt világbajnoki bronzérmes román riválisánál, ám fél perccel a szakasz vége előtt megsérült a keze. Harcsa a szünetig még kibírta, majd a pihenő után folytatta az összecsapást, ám ezután nem sokkal fájdalmai miatt megállt, az orvosi vizsgálat után pedig a meccs véget ért.

A magyar csapat tájékoztatása szerint Szántó Imre tanítványának bal keze még a szerdai negyeddöntőben sérült meg, a Juratoni elleni meccsen pedig rásérült. A 20 éves Harcsa pályafutása első felnőtt világversenyes érmét szerezte meg Minszkben.

A 60 kilogrammosok között szereplő Varga Miklós a hazai közönség előtt szereplő Vazgen Szafarjanc ellen lépett ringbe az elődöntőben, s bár az összecsapás kiegyenlített volt, Vargának - a pontozóbírák döntései értelmében - a háromból csak egy menetet sikerült megnyernie, így meg kellett elégednie a harmadik hellyel.

A 25 esztendős debreceni születésű öklöző pályafutása második Eb-bronzérmét szerezte meg, az elsőt még 2008-ban, Liverpoolban nyerte.

hirado

2013.06.08. 12:28

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek