
Az előzetes várakozásokra rácáfolva a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,06 pontos emelkedéssel, 18.531,11 ponton nyitott, a tegnapi záró értékéhez képest 0,24 százalékkal erősödött.
A nap további részét kivárás jellemezheti Barack Obama délutáni kongresszusi beszéde előtt. Az amerikai elnök várhatóan gazdaságélénkítő, munkahelyteremtő lépéseket jelent be.
Kora délután dönt a jegybanki alapkamatról az Európai Központi Bank. Az elemzők nem számítanak a 1,5 százalékon álló ráta változására, Jean-Claude Trichet sajtótájékoztatója viszont kiemelt figyelmet kaphat.
Az Egyesült Államokban Obama elnök beszéde mellett Ben Bernanke Fed-elnök nyilatkozatára figyelnek majd a befektetők, hátha tesz utalásokat újabb monetáris intézkedésekre.
A BUX 639,14 pontos, 3,58 százalékos emelkedéssel, 18.486,05 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 12,8 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A fő nyugat-európai értéktőzsdék vegyesen kezdték a napot.
a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,13 százalékos, a párizsi CAC-40 0,28 százalékos veszteségben volt nyitás után a szerdai záráshoz képest, a frankfurti DAX-30 az előrejelzéstől elmaradó, 0,15 százalékos többletben volt.
hirado
2011.09.08. 09:45