HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > ÜZLET > Az áremelés ellen küzdenek a baromfitenyésztők

t: 165

Az áremelés ellen küzdenek a baromfitenyésztők

Jelentős, csaknem 60 százalékos költségemelkedés tapasztalható a takarmánypiacon – mondta Bárány László, a Baromfi Termék Tanács elnöke. Kiemelte: nem áll szándékukban árat emelni, igyekeznek mindent megtenni azért, hogy ezt elkerüljék.

Az elnök szerint az elmúlt napokban, hetekben tapasztalható drasztikus áremelkedések, amelyek a liszt, cukor és egyéb élelmiszerágazatokat érintik, már így is jelentősen megterhelik a vásárlókat, éppen ezért a baromfiárakat szeretnék az eddigi szinten tartani. A héten ugyan bekövetkezett egy tíz százalékos baromfihús-áremelés, így a Baromfi Termék Tanács szeretné elkerülni, hogy ez néhány héten belül megismétlődjön.

Ehhez a kormány segítsége szükséges. A Baromfi Termék Tanács a takarmányvásárláshoz pénzügyi forrásokat kérne, illetve javasolják, hogy a kormány fontolja meg az élelmiszer 25 százalékos áfájának csökkentését 10 százalékponttal. Úgy vélik, hogy ezzel elkerülhető lenne a későbbi drágulás és senki nem járna rosszul a csökkentéssel. Ez a lépés egyben elősegítené a feketekereskedelem visszaszorítását is, amelyben szintén partner kíván lenni a BTT. Az áfa-csalások ügyében együttműködésüket ajánlják fel azon csatornák megjelölésével, ahol a pénzügyi szerveknek érdemes vizsgálatokat végezniük a tanács megfigyelései szerint.

Mint Bárány László az Magyar Televízióban elmondta, világjelenség a gabona drágulása. Jelenleg egy kettős árrendszer figyelhető meg, fekete és fehér árakkal, amelyek megosztják a piacot és szakadékot teremtenek a tisztességes felvásárlói árak és a feketetakarmány árai között.

Előnyként említette, hogy eltűnt a magyar piacról a külföldi baromfitermék, amelyet egyébként is kevésbé preferál a magyar vásárló. Okként jelölte meg az elnök, hogy a magas takarmányárak visszaszorítják a baromfitenyésztést.

Változásokat a Vidékfejlesztési Minisztériummal folytatott csütörtöki tárgyalástól remél a Baromfi Termék Tanács.

hirado

2011.03.07. 10:29

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek