
A Magyar Nemzeti Bank felügyelő bizottsága (fb) megállapította, hogy a jegybank bérgazdálkodása nem felel meg a nemzetközi gyakorlat szerint a nemzeti bankoktól elvárható gondos és körültekintő magatartásnak - mondta Járai Zsigmond, az MNB felügyelő bizottságának elnöke.
Járai Zsigmond kifejtette: az MNB nem alkalmazza azt a társadalmi elvárást, hogy az adófizetők pénzéből gazdálkodó szervezeteknél ne legyen havi 2 millió forintnál nagyobb fizetés, így évi 55 millió forintos jövedelem is előfordul. A felügyelő bizottság javasolja, hogy a jövedelmeket a jelenleginél alacsonyabban, a kereskedelmi bankok átlagánál állapítsák meg, a társadalmi elvárások alapján alkalmazzák a havi 2 millió forintos jövedelmi korlátot és a vezetők részére kifizetett prémium mértékét jelentősen csökkentsék a jelenlegi 88 százalékos maximális érték helyett az éves jövedelem 25 százalékára.
Az fb elnöke arról is szólt, hogy a felügyelő bizottság áttekintette az MNB által kommunikációs ügynökségi szolgáltatásokra kiírt maximálisan 427 millió forint + áfa értékű közbeszerzési eljárást és nem találta meggyőzőnek a beszerzés szükségességéről és a lebonyolítás jogszerűségéről adott tájékoztatást. A vizsgálatot tovább folytatja a testület. Járai kifejtette: felmerülhetett egy kommunikációs tanácsadó szerződéssel kapcsolatban a "színlelt szerződés" gyanúja, ezért az fb áttekintette a konkrét munkaszerződést és annak teljesítését. Kétségesnek tartja a megállapodásban előírt feladatok teljesítését, ezért felmerült, hogy az elvégzett feladatok nem állnak megfelelő arányban a tanácsadó éves szinten 21,5 millió forintos jövedelmével.
hirado
2011.03.05. 12:08