
Hiába a kedvezmények, még mindig kevés nőt foglalkoztatnak részmunkaidőben, és egyébként is kevés az ilyen álláslehetőség. Január elseje óta azoknak a munkaadóknak, akik részmunkaidőben nőket alkalmaznak, 27 százalékos tb-járulék helyett húsz százalékos járulékot kell fizetniük. Különböznek a tapasztalatok az ország keleti és nyugati fele között – derült ki az MR1-Kossuth Rádió műsorából.
A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint Magyarországon arányait tekintve jóval kevesebben dolgoznak, mint az Európai Unió más országaiban. Magyarország az 55-56 százalékos foglalkoztatási rátával a sereghajtók között van, jelentősen elmaradva az EU 66 százalékos átlagtól.
A különbség egyik meghatározó oka, hogy Magyarországon jóval kevesebb a nők, főleg a kisgyermekes anyukák számára a teljes vagy részmunkaidős állás. Egy, a Kossuth Rádiónak nyilatkozó kétgyermekes anyuka elmondta, ősszel megy vissza dolgozni, teljes munkaidőben. Munkahelyén ugyanis lehetőség van részmunkaidőre, annak is örül, hogy egyáltalán van hova visszamenni.
Rimányiné Somogyi Szilvia, a Vas megyei kormányhivatal munkaügyi központ igazgatója szerint a kismamák részéről nagyon nagy igény lenne a részmunkaidőre, miközben szinte lehetetlen számukra állást találni. A részmunkaidősök aránya a vállalatoknál általában hét-nyolc százalék. A cégek általában betanított-, illetve segéd munkást, bolti eladót, konyhai kisegítőt keresnek részmunkaidőre – mondta még el a Vas megyei kormányhivatal munkatársa.
Horváth Ottó, az egyik nagy győri szálloda igazgatója szerint egyszerűen nem éri meg részmunkaidőben foglalkoztatni a dolgozókat. „A részmunkaidő a munkaadó részéről is egyfajta elkötelezettséget jelent, holott a forgalom nagyon szakaszosan jelentkezik.” Az ismert győri autóipari vállalatnál azonban van lehetőségük az anyukáknak arra, hogy négy vagy hat órában térjenek vissza a gyes, gyed után dolgozni. A cég kommunikációs vezetője azonban elmondta, a részmunkaidős foglalkoztatás nem éri el a néhány tucatot.
A jelenlegi gyakorlaton talán változtathat az, hogy január elsejétől azoknak a munkaadóknak, akik részmunkaidőben nőket foglalkoztatnak, az eddigi 27 százalékos tb-járulék helyett mindössze 20 százalékos járulékot kell fizetniük.
Nyíregyházán jelenleg a részmunkaidős foglalkoztatás sokszor kényszer szülte megoldás. Tyukodon például így igyekeznek helyben tartani a pályakezdő diplomásokat. A klasszikus részmunkaidős foglalkoztatás járulékkedvezménnyel történő támogatását Tóthné Nácsa Irén, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete tiszavasvári szervezetének elnöke örömmel fogadta, de a térségben valószínűleg kevesen tudnak élni a lehetőséggel. „Jók ezek az intézkedések, de a környékünkön is nagyon kevés a munkahely” – mondta a kelet-magyarországi településen élő civilszervezeti vezető.
hirado
2011.02.27. 12:23