HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > ÜZLET > Csökkenteni akarják a hazai kereskedők versenyhátrányát

t: 129

Csökkenteni akarják a hazai kereskedők versenyhátrányát

Erős hazai gazdaság elképzelhetetlen anélkül, hogy a kereskedelem jelentős része magyar kézben lenne, ezért a kormány fontosnak tartja, hogy csökkentse a hazai kereskedők, illetve beszállítók versenyhátrányát – nyilatkozta Szatmáry Kristóf a Magyar Nemzetnek.

Az államtitkár azt mondta, hogy a kormány alapvető célja a külföldi tulajdonban lévő áruházláncok további térnyerésének megakadályozása, amit sok apró intézkedéssel lehet elérni. Példaként említette a vasárnapi nyitva tartás korlátozásáról szóló törvényjavaslatot, a tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmára vonatkozó törvényt. Hozzátette, hogy a fogyasztóvédőknek és a versenyhivatalnak ma már vannak olyan eszközei, amelyekkel segíteni tudnak a hozzájuk fordulóknak.

Szatmáry Kristóf az interjúban azt mondta, egyelőre nem tudják, 2013-2014 után milyen eszközöket válasszanak arra, hogy nagyobb közteherviselésre ösztönözzék a külföldi tulajdonban lévő áruházláncokat, de feltett céljuk, hogy a láncok a korábbinál több adóval járuljanak hozzá az ország költségvetéséhez. Mint mondta, a tavaly bevezetett különadó hosszabb távon nem marad fenn.

Szatmáry közölte: szeretnék elérni, hogy évente ismét 40 ezer lakás épüljön, amit a piac telítődése miatt azonban egyre nehezebb megvalósítani.

hirado

2011.02.21. 10:38

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek