
Tavaly 1,9 százalékkal nőttek a reálkeresetek a nettó átlagkeresetek 6,9 százalékos emelkedése és a 4,9 százalékos infláció eredőjeként - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből.
A decemberi reálkeresetek viszont 3,8 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól, miután a 4,7 százalékos inflációval szemben a nettó bérek csak 0,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál és költségvetési intézményeknél a bruttó keresetek decemberben 4,6 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól, de az egész év átlagában 1,4 százalékkal emelkedtek. A bruttó keresetek a versenyszférában 3,3 százalékkal nőttek, a költségvetési intézményeknél - az alacsony keresetű közfoglalkoztatottak számának emelkedése miatt - 2,7 százalékkal csökkentek 2010-ben.
Nemzetgazdasági átlagban a bruttó kereset a tavalyi év átlagában 202 ezer 576 forint volt, a nettó 132 ezer 628 forintra rúgott. A feldolgozó iparban 200 ezer 748 forint volt tavaly az átlagos bruttó kereset az építőiparban viszont csak 153 ezer 003 forint, az oktatásban 195 ezer 928, míg a humán egészségügy és szociális ellátás terén 142 ezer 337. Hagyományosan a pénzügyi és biztosítási ágazat fizet a legjobban, a bruttó átlag kereset itt 433 ezer 442 forint volt tavaly, és éppen a nemzetgazdasági átlaggal megegyező növekedési ütemet mutatott az év során.
hirado
2011.02.18. 10:15