HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > ÜZLET > Halvány eredmény a Telenortól

t: 127

Halvány eredmény a Telenortól

Az elmúlt év negyedik negyedévében 42 milliárd forint bevételt és 5,3 milliárd forint kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el a Telenor Magyarország, szemben az egy évvel korábbi 44,4 milliárd, illetve 15,8 milliárd forinttal.

A vállalat keddi közlése szerint tavaly a bevétel 165,2 milliárd forint, az EBITDA pedig 60,3 milliárd forint volt. 2009-ben a cég eredménye 73,4 milliárd forint volt, míg a bevétele 177 milliárd forintot tett ki.

A közlemény szerint a lassú gazdasági kilábalás megmutatkozik a Telenor negyedik negyedéves eredményeiben is. A cég szerint a távközlési fejlesztések folytatása érdekében kiszámíthatóság és megfelelő szabályozási környezet szükséges.

A Telenor Magyarország közleménye szerint 2010 a távközlési ágazat szempontjából nehéz év volt. A gazdasági recesszióból történő lassú kilábalás és a hatóság által 2010 januárjában és decemberében végrehajtott hívásvégződtetési díjcsökkentés miatt a 2010-es pénzügyi év összárbevétele 11,9 milliárd forinttal elmaradt a 2009. évitől. A 2010 negyedik negyedévi árbevétel 2,3 milliárd forinttal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban, főként a már említett tényezők miatt.

Az előfizetések száma 36 ezerrel emelkedett, és a negyedév végére elérte a 3 millió 583 ezret. A növekedést a számlás szegmens generálta. A Telenor, a használt kártyák száma alapján számított 32,4 százalékos negyedév végi piaci részesedése némileg elmaradt a 2010 harmadik negyedévi szinttől, míg a mobil internet részesedése 26,62 volt 2010 decemberében.

hirado

2011.02.08. 10:48

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek