
Indokoltnak tartja a kamatemelést Csaba László. A közgazdász a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában azt mondta: az infláció magasabb szinten ragadt be, mint az a bizonyos 3 százalékos középtávú célkitűzés. Bizonytalan környezetben, növekvő inflációs várakozások, és olajárak mellett nem lehet az árstabilitást másképp biztosítani. Az infláció a szegények adója, azzal óvatosan kell bánni. – tette hozzá.
A kormány és a jegybank között Németországban, Amerikában, mindenhol van egy oda-visszaüzengetés. A baj az, ha nagyon erős hangokat fogalmaznak meg, de önmagában véve az, hogy ellentétes célokat követnek, nem baj, mert így jön létre az egyensúly – szögezte le.
Nem gondolnám, hogy magasabb inflációval magasabb gazdasági növekedést lehetne elérni, erre a világon sehol nincs példa. Ha valaki tud ilyet, annak fizetek egy üveg francia konyakot – mondta a közgazdász. Hozzáfűzte: legfeljebb az fordulhat elő, hogy ha tartósan sikerül biztosítani az árstabilitást, akkor tartósan maradhatott a gazdasági növekedés.
Egy félévre-egy évre igaz csak, hogy a magasabb infláció több adóbevételt jelent. A következő évben mindenki utánaemel. Ezt pedig a társadalom nagyobb része, akik bérből, illetve nyugdíjból élnek, azok biztosan megszívják – érvelt Csaba László.
Jelenleg a 2008-as stagnáló év szintjét éri el a gazdaság, de értékelni kell, hogy a növekedés megindult, óvatosan kell a várakozásokkal bánni, elsősorban a gazdasági környezetet átláthatóvá tételével, az árstabilitással, fegyelmezett pénzgazdálkodással lehetne a befektetők bizalmát erősíteni – hívta fel a figyelmet a szakember.
Kiemelte: elindult egy enyhe befektetői hullám Magyarországon, mind a belső, mind a nemzetközi beruházások elindultak, ezeket kellene tovább erősíteni, és akkor egy tartós növekedési pályára tudnánk állni, ami az évtized második felére felzárkózást biztosíthatna az Európai Unióhoz.
Beszélt arról is, hogy szerinte amit eddig a kormány új csomagjából kiszivárogtattak, azok inkább költségvetési kiigazítások, sem mint gazdaságélénkítésnek tűnnek. Nem gondolom, hogy a költségvetésben az ide-odatologatástól a gazdaság megindul – hangoztatta.
hirado
2011.01.25. 10:45