HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > ÜZLET > Megújuló első generációs bevásárlóközpont

t: 256

Megújuló első generációs bevásárlóközpont

Új oszlopok, álmennyezet, burkolatok, mozgólépcsők és panoráma lift. Látványos átrium és bejáratok. Modern bútorok, korszerű világítás és szellőztetés, érintőképernyős információs rendszer és egységes cégérek. És a mára már szimbólummá váló szökőkút mellé 3 újabb épül a Mammut I.-ben.

Budapest arculata a 90-es évek második felében egy addig ismeretlen épülettípussal gazdagodott, mely a nyugati életmód újabb elemét hozta el a fővárosba. Az addigi klasszikus áruházak mellett ugyanis megjelentek az első plázák, bevásárlóközpontok. Az úttörőnek számító 1996-os Duna Pláza után 1998-ban nyílt meg a budai oldalon a Mammut I. épülete, mely az addig kissé elhanyagolt Széna téri, Moszkva téri környéknek adott egy frissebb külsőt. 1999-ben megnyílt a Westend, és innen szinte vége-hossza nincsen az újabb és újabb plázafejlesztéseknek a fővárosban, sőt országosan is. A felsorolást gyakorlatilag napjainkig töretlenül lehetne folytatni, sőt ismerjük a közeljövőre vonatkozó nyitási terveket is.

De mi történik az első generációs, az immár tinédzser korba lépő épületekkel? Képesek a megújulásra, a 2010-es évek vásárlói és - nem utolsó sorban – bérlői igényeknek a kiszolgálására? Úgy tűnik, van, aki igen! A Mammut.

A Mammut I. nyitása után 2001-ben adták át a II. épületet, mely gyakorlatilag már pusztán megnyitásával egy új lendületet adott régebbi társának is. A két épületben azóta is folyamatosak a fejlesztések (2003-ban átalakult a Mammut I. 2. emelete, 2006-ban új parkolórendszert indított be a management, 2008-ban megújult a Lövőház utcai bejárat, stb.), ám a tulajdonosok és az üzemeltetés az idén egy komolyabb „ráncfelvarrásra” szánta el magát.

„Az új arculattal a stílusváltás a cél. Tágas, elegáns, világos terek kialakítására, letisztult, modern formák megjelenésére, igényes, korszerű anyagok alkalmazására és nem utolsó sorban energiatakarékos, karbantartható megoldásokra törekedtünk a tervezéskor” – mondják az építészek - Vámossy István, Fehér Zoltán, Máté Tibor és Karádi György.
„ A 750 M Ft-os beruházással azt szeretnénk elérni, hogy látogatóink úgy érezzék, mintha egy teljesen megújult Mammut I.-be érkeztek volna. A felújítás után - 2011 őszére - reményeink szerint bérlőink üzletük minőségbeli és értékbeli növekedését is tapasztalják majd. – fejti ki dr. Vígh Gábor, a Mammut ZRt. vezérigazgatója.

További érdekességek, és aktuális információk a _www.mammut.hu_ weboldalon olvashatók.

hirado

2010.11.08. 10:36

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek