
Titkos dél-koreai kormányzati dokumentumokhoz jutottak feltehetőleg kínai hekkerek azáltal, hogy látszólag hivatalos dél-koreai emaileket küldtek szöuli tisztségviselőknek - adta hírül a Dzsung Ang Ilbo című dél-koreai napilap a kormányzó Nagy Nemzeti Párt (GNP) egyik képviselőjét idézve.
Az adatlopás akkor történt, amikor a külügyi és védelmi ügyekkel foglalkozó kormányzati dolgozók Kim Dzsong Il észak-koreai vezető kínai útjának részleteire utaló elektronikus leveleket nyitottak meg, mivel azok látszólag az egyik dél-korai elnöki hivatali tisztségviselőtől, illetve egy diplomatától származtak, valójában azonban hekkerprogramokat tartalmaztak.
A védelmi minisztérium az IP-címek vizsgálata alapján megállapította, hogy kínaiak állhatnak a számítógépes támadás mögött.
hirado
2010.10.15. 09:41