HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD

BUDAPEST – Évről évre mesés vagyonok áramlanak külföldre Magyarországról, s a pénz egy részét nem az adóelkerülő cégek menekítik ki. A lakosság is egyre szívesebben viszi a határon túlra megtakarításait.
A republikánus politikus, az amerikai Helsinki Bizottság társelnöke szerint a magyar alkotmány "kifejezetten előmozdítja az emberi jogok ügyét".
A kormány által tervezett, a mentő hitel újabb részletének folyósításához szükséges állami létszámleépítés ellen tiltakoznak.
Kanada legnagyobb városában leállt a metróközlekedés, a város utcáit néhol kétméteres víz lepte el, háromszázezren maradtak áramszolgáltatás nélkül.
Kairói egészségügyi források közben az összecsapás 15 halálos áldozatáról számoltak be.
Letette az államfői esküt csütörtökön Adli Manszúr, az alkotmánybíróság elnöke, aki az egyiptomi hadsereg döntése alapján ideiglenesen gyakorolja az államfői teendőket a megbuktatott Mohamed Murszi helyett.
A legfrissebb adatok szerint már 22 halálos áldozata és 200 sérültje van az Aceh tartományban bekövetkezett természeti katasztrófának.
Lengyelországon kívül a finn, a norvég, a német, az osztrák és a svájci hatóságok is közölték, hogy nem áll szándékukban menedékjogot biztosítani a kiszivárogtatónak.
Tíz évvel csatlakozási kérelmének benyújtása után Horvátország hétfőn az EU 28. tagállamává vált.
Kormányellenes tüntetők ezrei tértek vissza ismét szombat este az isztambuli Taksim térre, tiltakozva a hatóságok túlkapásai ellen.
Az Országgyűlés elnöke a szábor, vagyis a zágrábi parlament Horvátország európai uniós csatlakozása alkalmából szervezett ünnepi ülését követően úgy fogalmazott: egy fontos időszak lezárult, egy új időszak kezdődik most.
Hétfői csatlakozásával Horvátország lesz az Európai Unió huszonnyolcadik tagállama. A szomszédos ország budapesti nagykövete szerint a közösség számára is előnyös a horvát tagság.
Giorgio Napolitano olasz államfő garanciát kért a belpolitikai stabilitás fenntartására Silvio Berlusconitól, miután hét év börtönre ítélték őt.
Őrizetbe vettek kedden Törökországban húsz embert azzal a váddal, hogy az elmúlt hetek tüntetései során erőszakot szítottak. Este újabb tiltakozó akciókat tartottak több helyszínen egy rendőr szabadlábra helyezése miatt.
A Brazíliában két hete kezdődött tömegtüntetések egyik célja a tömegközlekedés olcsóbbá tétele, de a korrupció, a rossz minőségű közszolgáltatások, a kormányzati költekezés ellen is tiltakoznak.

Következő  Utolsó