HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Tábornok lett Kim Dzsong Il két gyermeke

t: 142

Tábornok lett Kim Dzsong Il két gyermeke

Megkezdődött kedden az észak-koreai állampárt rendkívüli gyűlése, melyen meghosszabbították Kim Dzsong Il főtitkári megbízatását - jelentette a Kyodo japán hírügynökség. Tábornoknak nevezték ki a jelenlegi vezető legkisebb fiát, a lehetséges utódként emlegetett Kim Dzsong Unt.

Összesen hat embert emeltek tábornoki rangra: Kim Dzsong Un mellett köztük volt Kim Dzsong Il húga, Kim Kjong Huj is. A kinevezések hétfőtől hatályosak.

Kim Dzsong Un neve kedden, néhány órával az állampárt gyűlésének kezdete előtt jelent meg először az állami médiában. A fiatalemberről nagyon keveset tudni: feltehetően 1983-ban vagy 1984-ben született, Svájcban járt iskolába, és állítólag apja kedvence.

A pártkonferencia célja egy új vezetőség megválasztása, és hogy előkészítsék a vezető utódjának politikai felemelkedését. Észak-Koreában legutóbb 30 éve tartott a Munkapárt ilyen nagyszabású gyűlést: azon a rendezvényen az akkor 38 éves Kim Dzsong Ilt indították el azon az úton, amelynek végén átvette a hatalmat államalapító apjától, az Észak-Korea örökös államfőjének tekintett Kim Ir Szentől.

Szakértők valószínűtlennek tartották, hogy máris utódnak választják meg Kim Dzsong Unt, inkább arra számítottak, hogy a Munkapárton belül ültetik majd olyan pozícióba, amelyben növelheti a népszerűségét, mielőtt az ország élére kerülne. Ehhez képest némileg meglepő, hogy magas katonai rangot kapott. Marcus Noland Észak-Korea-szakértő szerint ez azt mutatja, hogy a sztálinista állam mai vezetésében központi szerepet játszik a hadsereg.

hirado

2010.09.28. 10:41

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek