HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Nem várják eufóriával a németek az egység huszadik évfordulóját

t: 155

Nem várják eufóriával a németek az egység huszadik évfordulóját

Alig két hét van már csak hátra a német újraegyesülés 20. évfordulójáig, ám egy friss felmérés szerint a lakosság hangulata távolról sem nevezhető ünnepinek.

Az Infratest Dimap intézet felmérése szerint, amelyet az ARD televízió ismertetett a hét végén, a németek többsége úgy érzi, hogy az állami egység helyreállítása, 1990. október 3. óta inkább rosszabb lett, semmint javult az életük. A megkérdezettek 39 százaléka szerint az újraegyesülés óta rosszabbul működik a demokrácia, és csupán 16 százalék véli úgy, hogy jobb lett a helyzet ezen a téren.

Az életben való boldogulás kilátásait 44 százalék ma rosszabbnak látja, mint 1990 előtt, 26 százaléknak ellenkező a véleménye ebben a kérdésben. Elsősorban a nyugati tartományokban élő emberek (46 százalék) érzik úgy, hogy előbbrejutási, fölemelkedési esélyeik romlottak húsz év alatt. A volt NDK területén a megkérdezetteknek csupán 34 százaléka érez így.

Érdekes módon egyformán látják kelet- és nyugatnémetek a társadalmi igazságosság érvényesülését. Mind a két országrészben 65 százalékot tesz ki azoknak az aránya, akik szerint húsz év alatt romlott a helyzet ezen a téren. Mindössze 12 százalék lát javulást.

Az általános kérdésekkel kapcsolatban érzett elégedetlenség ugyanakkor csökken, ha az emberek a saját egyéni helyzetükről adnak számot. Csupán minden negyedik német válaszolta azt, hogy életszínvonala romlott 1990-hez képest. Egyharmaduk úgy véli, hogy magasabb színvonalon él, mint az egyesülés előtt. A nyugatnémetek közül viszont csak 28 százalék állította azt, hogy javult az egyéni helyzete. A keleti országrészben az emberek 44 százaléka értékelte saját életszínvonalát magasabbnak, mint 1990-ben.

hirado

2010.09.19. 11:20

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek