
Az Egyesült Államokban letartóztattak egy házaspárt azzal a váddal, hogy katonai atomtitkokat akartak elárulni Venezuelának - jelentette be pénteken az igazságügyi minisztérium. A pár a legnagyobb amerikai nukleáris kutatóközpontban, Los Alamosban dolgozott. A 75 éves férfit és a 67 éves nőt azzal is gyanúsítják, hogy részt akartak venni venezuelai atomfegyver kifejlesztésében.
A házaspár egy FBI-ügynöknek akarta eladni az atomtitkot, aki venezuelai kormánytisztviselőnek adta ki magát. Mascheroniék a "vevőnek" azt állították, hogy segítségükkel Caracas 10 éven belül atomfegyverhez juthat. Szolgálataikért 793 ezer dollárt kértek cserébe.
"A vád nem állítja, hogy Venezuela kormánya, vagy bárki, aki a nevében lépett fel, tikos információra próbált szert tenni, vagy hogy ilyen jutott el hozzá" - közölte az amerikai igazságügyi minisztérium.
A Mascheroni házaspár ellen 22 pontban emeltek vádat. Egyebek mellett azzal vádolják őket, hogy az Egyesült Államoknak való károkozás és egy idegen ország előnyhöz juttatásának szándékával titkos adatokat szivárogtattak ki, részt vettek egy atomfegyver kidolgozására irányuló összeesküvésben, amerikai iratokat rejtegettek és félrevezető nyilatkozatokat tettek. Elítéltetésük esetén Mascheroniékra életfogytiglani szabadságvesztést szabhatnak ki.
hirado
2010.09.18. 10:53