
Afgán civilek megöléséért és emberi testrészek háborús trófeaként való megőrzéséért emeltek vádat 12 amerikai katona ellen; a megdöbbentő eset a Pentagon csütörtöki nyilatkozata szerint mindenképpen csorbát ejt az Egyesült Államok tekintélyén.
A katonai ügyészség által a héten közzétett vádak szerint a Washington állambeli bázisáról egy évvel ezelőtt Kandahárba vezényelt 5. harckocsizó dandár lövész katonái idén január és március között követték el a gyilkosságokat a dél-afganisztáni tartományban.
"Az effajta állítások nagyon súlyosak" - mondta Geoff Morrell, a védelmi minisztérium szóvivője. "Bár ezek az állítások még nem nyertek bizonyítást - hangoztatta - semmiképpen sem vetnek jó fényt az amerikai erőkre."
Öt katona ellen még júniusban emeltek vádat három afgán civil megöléséért, s bár a Pentagon a részletekről nem nyilatkozik, médiaértesülések szerint az ügyben további hét vádlott is van, akiket a bajtársaik bűntetteinek eltussolására szőtt összeesküvéssel gyanúsítanak. A hadsereg egyik szóvivője szerint négy katona ellen az a vád, hogy testrészeket, köztük ujjcsontokat és egy koponyát, lábcsontokat és egy emberi fogat tartottak maguknál. A vádiratból azonban egyelőre nem derül ki, hogy honnan származnak ezek a maradványok.
hirado
2010.09.10. 10:56