HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Izrael szerint a segélyflottilla akarta a bajt

t: 152

Izrael szerint a segélyflottilla akarta a bajt

A gázai segélyflottilla elleni izraeli kommandós akció ügyében a zsidó állam hadseregén belül kezdett vizsgálat vezetésével megbízott nyugállományú tábornok azt állította: a flottilla zászlóshajójának legénysége akarta, hogy erőszakcselekmény alakuljon ki.

Giora Ajlendnek a BBC egyik műsorában hétfőn elhangzott szavai szerint a milicisták elszántak voltak arra, hogy öljenek, és készek voltak arra, hogy őket is megölik.

A május 31-én történt incidensben kilenc palesztinbarát török aktivista vesztette életét miután összetűzésbe keveredtek a Mavi Marmara nevű hajót megszálló izraeli kommandósokkal. A katonák azért állták a hajóraj útját, mert az át akart törni a Gázai övezet partjai előtt vont izraeli tengeri blokádon, hogy segélyt juttasson el az ott élő palesztinoknak.



Ajlend tábornok úgy vélekedett, hogy az aktivisták ellenállása a vártnál jóval hevesebb volt. A rajtaütés körülményeit számba véve, és tekintve, hogy az incidens egy hajón történt, a halottak száma még meglepően alacsony is - fejtette ki véleményét Ajlend.

A tábornok júliusban egy jelentésében úgy vélte, hogy az akció megtervezése és kivitelezése sok kívánnivalót hagyott maga után. Szakmai hibákat vétettek a hírszerzési adatok feldolgozásánál, és a katonákat nem készítették fel a váratlan eseményekre - vélekedett akkor Ajlend.

A vizsgálatot vezető tábornok azonban kezdettől fogva hangoztatta, hogy a kommandó tagjai önvédelemből, jogszerűen használták lőfegyverüket, hiszen életük közvetlen veszélybe került.

hirado

2010.08.16. 11:14

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek