
Megérkezett Afganisztánba a nemzetközi erők új főparancsnoka, David Petraeus.
Az amerikai szenátus által szerdán az új tisztségében megerősített tábornok gépe néhány órával azután szállt le a közép-ázsiai országban, hogy a washingtoni képviselőház jóváhagyta az afganisztáni csapaterősítések finanszírozására szolgáló, 33 milliárd dolláros csomagot.
A Stanley McChrystal helyébe lépő tábornok korábban az iraki hadműveleteket irányította; sikeres stratégiája miatt az iraki háború "hősének" számít az Egyesült Államokban. McChrystalt azért váltotta le Barack Obama amerikai elnök, mert a tábornok és környezete gúnyos, sértő kifejezésekkel illette a kormányzat egyes tagjait egy lapinterjúban.
A főparancsnokság hivatalos átvételére néhány napon belül kerül majd sor - közölte a szövetségi haderő egyik tisztviselője.
A 150 ezer fős nemzetközi erő feladata továbbra is a tálibokkal szembeni harc lesz, és az, hogy a kabuli kormánnyal szorosan együttműködve fejlessze a helyi kormányzást, és támogassa az ország fejlődését. Petraeus ugyan ígéretet tett arra, hogy az eddigi stratégián nem változtat, a NATO-vezetőknek csütörtökön azt mondta, egyes hadműveleti taktikai elemeknek, például a tálibok feltételezett rejtekhelyei ellen indított légitámadásoknak a felülvizsgálatára sor kerül majd. Tavaly a levegőből intézett csapások rengeteg civil életét is követelték: az egyik katonai akció során 140-en haltak meg ártatlanul. Ezen a helyzeten azután sokat javított McChrystal kinevezése, s az általa bevezetett új szabályrendszer.
2001 óta 1800 Afganisztánban harcoló külföldi katona vesztette életét, csak a múlt hónapban 100, ami az eddigi legsúlyosabb veszteség ilyen rövid idő alatt.
"Parancsnokként erkölcsi kötelességem minden erőt megmozgatni, ha katonáink és persze afgán partnereink nehéz helyzetben vannak" - mondta Petraeus a NATO-vezetőivel tartott megbeszélésen.
hirado
2010.07.03. 08:46