
Felelőtlennek és túlságosan bizalmaskodónak nevezte kedden egy kínai lap Barack Obama amerikai elnöknek azt a hét végi megjegyzését, hogy Kína "szándékos vakságot" tanúsít Észak-Koreával szemben.
Obama a torontói G20-csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: kínai kollégájának is egyenesen megmondta, hogy "különbség van a visszafogottság és az állandó problémákkal szemben tanúsított szándékos vakság között".
A kínai központi pártlap, a Zsenmin Zsipao leányvállalataként működő, angol nyelvű Global Times azt írta: a Kína térségbeli szerepével kapcsolatos "felelőtlen és bizalmaskodó" megjegyzések helyett Obamának inkább figyelembe kellett volna vennie Peking aggodalmait.
A lap szerint az Egyesült Államok nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy Kína a legfontosabb kommunikációs csatorna ebben a helyzetben (az Észak-Koreával való kapcsolattartásban). Ennek a csatornának a lezárása patthelyzethez vezetne, márpedig ezt a világon senki nem szeretné - fogalmazott a kínai újság.
Phenjan legközelebbi szövetségeseként Peking rendezi 2003 óta az észak-koreai nukleáris programról folytatott többoldalú - jelenleg zsákutcába került - tárgyalásokat. A Koreai-félszigeten legutóbb egy dél-koreai hadihajó elsüllyesztése miatt újult ki a feszültség. Egy nemzetközi vizsgálóbizottság megállapítása szerint észak-koreai torpedóval lőtték ki a hadihajót, amelyen 46 dél-koreai tengerész lelte halálát.
hirado
2010.06.29. 10:18