HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Semjén Zsolt ma Erdélyben tárgyal

t: 495

Semjén Zsolt ma Erdélyben tárgyal

A kereszténydemokrata politikus szombaton Kolozsváron látogatást tesz a Sapientia Egyetemen és tárgyalásokat folytat az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum tagjaival, többek között Tőkés Lászlóval, az Európai Parlament közelmúltban megválasztott alelnökével.

Ezt követően megkoszorúzza Márton Áron erdélyi püspök Szent Mihály templom mellett lévő szobrát és találkozik a református, az unitárius és az evangélikus egyház püspökeivel.

Vasárnap Gyulafehérváron Jakubinyi György római katolikus érsekkel folytat megbeszélést.

Semjén pénteken, romániai látogatásának első programjaként Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettessel ült közös asztalhoz Bukarestben, majd fogadta őt Traian Basescu államfő és Emil Boc kormányfő. A miniszterelnök-helyettes bukaresti megbeszélései után Sepsiszentgyörgyön folytatta hivatalos romániai programját, ahol közölte: a magyar nemzetpolitikának az az alapgondolata, hogy történelmi okok miatt három pilléren nyugszik a magyar nemzet, az anyaország magyarsága, a Kárpát-medencében, illetve a nyugati emigrációban élő magyarság alkotja.

hirado

2010.06.19. 10:41

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek