
Valamennyi szlovákiai párt kampányának részévé vált az árvíz. Robert Fico kormányfő még a szombati parlamenti választás előtt pénzsegélyt kíván juttatni a szlovákiai árvízkárosultaknak - írja szerdai számában az Új Szó című pozsonyi napilap.
"Robert Fico versenyt fut az idővel az árvízkárosultak szavazataiért. Szerdán rendkívüli kormányülést, csütörtökön rendkívüli parlamenti ülést tartanak, hogy a károsultak még a szombati parlamenti választás előtt kaphassanak némi kárpótlást" - írja a szlovákiai magyar napilap, amely szerint kicsi az esély arra, hogy valóban megérkezik szombatig a pénz a károsultakhoz.
A szlovák kormányfő a pártkasszák megcsapolásából akarja megsegíteni az árvízkárosultakat, 4 millió eurót (1,15 milliárd forint) akar elvenni a választási eredmények alapján járó állami támogatásból. Ez az összeg a választási eredményért járó támogatás 23 százalékát teszi ki.
Érkezik a segély
A Smer kezdeményezéséhez csatlakozott a másik két kormánypárt, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és a Vladimir Meciar vezette HZDS is.
A Fico-kormány már összeállított egy 25 millió eurós (7,1 milliárd fornt) segélycsomagot, amelyhez nem kellett parlamenti jóváhagyás.
Az ellenzék a Smer egyik legpopulistább húzásának tartja a parlament újbóli rendkívüli összehívását, de várhatóan részt vesz a rendkívüli parlamenti ülésen, és megszavazza a törvényt.
Nem kellene ebből politikai tőkét kovácsolni
A Magyar koalíció Pártja (MKP) szerint is segíteni kell a bajba jutottakon, de nem így. "Emberi tragédiákból nem szabad politikai tőkét kovácsolni" - magyarázta a lapnak álláspontját Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője.
Bugár Béla a Híd párt elnöke szerint Fico csak leplezni akarja ezzel a színjátékkal, hogy elköltötte a tartalékalapjában levő pénzt. "Ez populizmus a köbön" - tette hozzá. Szerinte az ellenzéki pártok még egyeztetni fognak a közös fellépésről.
hirado
2010.06.09. 11:05