
Harmincmilliárd forintra csökkent a kórházak adósságállománya - mondta Székely Tamás hétfőn. Az egészségügyi miniszter a Fidesz országos választmányi elnökének hétvégi kijelentésére reagált.
"Tavaly év végén a kórházszövetség által kimutatott adósságállomány körülbelül 80 milliárd forint volt, és annak a megállapodásnak alapján, amelyet a szakellátási szövetségekkel kötöttünk, körülbelül 50 milliárd forintot kaptak az intézmények" - jelentette ki az egészségügyi tárca vezetője.
Székely Tamás hozzátette: ha ezt minden intézmény az adósságcsökkentésre fordította, akkor az adósságállomány 30 milliárd forintra csökkent.
Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke szombaton Nyíregyházán arról beszélt, hogy a kórházak 140 milliárd forintos adósságot görgetnek maguk előtt, és sürgős konszolidációra van szükség a tömeges csődök elkerüléséért.
Az egészségügyi miniszter erre azt mondta: szeretné látni azt a statisztikát, amelynek alapján Kövér László ezt állította.
"Félévenként kérünk a kórházaktól statisztikát - tette hozzá -, ami kiterjed az eredeti és a módosított költségvetési előirányzatokra, létszámadatokra. A kórházi szektor nyolcvan százaléka válaszol a kérdésekre, mi ennek alapján mondjuk azt, amit mondunk."
Magyarországon egészségügyi intézményeket két alkalommal kellett konszolidálni - hangsúlyozta Székely Tamás -, először az 1990-94-es kormányzati ciklus után, másodszor 2002-ben, a Fidesz kormányzása után.
hirado
2010.03.29. 22:41